Auguszta napja van. | 2024.03.29

Északír-magyar - Dzsudzsák: hatalmas lehetőséget szalasztottunk el

2015-09-08 06:12:02

 

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány szerint hatalmas lehetőséget szalasztott el a magyar labdarúgó-válogatott azzal, hogy hétfőn a 93. percben kapott góllal csak 1-1-es döntetlent ért el az Európa-bajnoki selejtezőcsoportot vezető Észak-Írország vendégeként.

 

    "Nehéz most bármit is mondani. Megint feltehetjük a kérdést, hogy már megint miért velünk történt mindez. Persze még nincs vége a selejtezőnek, de hatalmas lehetőséget szalasztottunk el, ezért ismét csak számolgathatunk és figyelnünk kell mások eredményeit" - mondta a meccs után a Bursaspor szélsője, aki hozzátette, szerinte a csapat most is küzdött, harcolt, erre ezúttal sem lehetett panasz.
    Király Gábor, aki 97. alkalommal védte a nemzeti együttes kapuját, úgy vélte, hogy továbbra is meg lehet szerezni a biztos részvételt jelentő első két hely valamelyikét. A bekapott gólról azt mondta, Lafferty éppen előtte állt, ezért alig látta a kapujára érkező lövést és örült, hogy egyáltalán bele tudott kapni a labdába, de irányítani már nem tudta, Lafferty pedig lecsapott a kipattanóra, majd a hálóba lőtt.
    "Felemás érzéseim vannak, mert persze nagyon örülök első válogatottbeli gólomnak, ugyanakkor rettenetes volt, így kiengedni a kezünkből a győzelmet. Az utolsó percekben feljebb kellett volna tolni a védekezésünket, de ez nem sikerült" - mondta a mezőny egyik legjobb teljesítményét nyújtó Guzmics Richárd, aki úgy érzi, a mostani találattal még nem egyenlítette ki teljesen a számláját a válogatottnál, de reményei szerint ha a jövőben is így játszik, akkor nem a két évvel ezelőtti bukaresti meccsen elkövetett hibájáról fognak rá emlékezni a szurkolók.
    Kalmár Zsolt arról beszélt, hogy az első félidőben túl idegesen futballoztak, nem tudták megtartani a labdát, de a második játékrészre sikerült változtatni, helyzeteket kidolgozni és kis szerencsével a vezetést is megszerezni. A kapott gólról azt mondta, hogy hasonlót élt át nyáron az U20-as világbajnokságon is a későbbi győztes szerbektől elszenvedett nyolcaddöntős vereség alkalmával, de ezen túl kell lépni minél hamarabb, még ha nehéz is.
    "Az edzőtábor első napjaiban szoknom kellett a légkört, de úgy érzem, a meccsre teljesen elmúlt a lámpalázam. Ebben sokat segített, hogy itt is Gera Zoltánnal játszhattam, ahogy a klubomban is. Nagyot fordult velem a világ fél év alatt, de még sokat kell fejlődnöm, főleg a játék fizikális részében" - értékelt Nagy Ádám, aki ezen a találkozón debütált a magyar válogatottban.
    Bernd Storck szövetségi kapitány szörnyűnek nevezte, hogy a végén gólt kapott a csapat, de kiemelte, a játékosok büszkék lehetnek magukra, mert minden tőlük telhetőt megtettek a sikerért. A német szakvezető a továbbjutási esélyekről nem kívánt beszélni, csak annyit mondott, hogy október 8-án hazai pályán le kell győzni Feröer-szigeteket, s utána kiderül, milyen eredmények esetén lehet esély az előrelépésre, milyen eredményre van szükség a görögországi utolsó fordulóban.
    A magyarok egy pontra megközelíthették volna az északíreket és a románokat is, ha megőrzik minimális előnyüket, de hiába szereztek vezetést a 74. percben Guzmics Richárd révén, a szigetországiak emberhátrányban küzdve a hosszabbításban egyenlítettek, így két fordulóval a vége előtt megtartották négypontos előnyüket a magyarokkal szemben, akiknek a hátránya három pont maradt a görögökkel szintén döntetlent játszó románokkal szemben is.