Rudolf napja van. | 2024.04.17

Minden idők talán legborzalmasabb F1-es balesete és tragédiája: Megrázó felvételek! Csak erős idegzetűeknek!

2015-07-29 07:59:05

A francia versenyző 25 esztendősen vesztette életét egy szörnyű baleset következményeként, akárcsak Roger Williamson 1973-ban ezen a napon.

A brit versenyzőt egészen korán, mindössze 25 esztendősen érte utol a halál, méghozzá tragikus körülmények között. Érdekesség, hogy Williamson élete utolsó versenye előtt a 13-as rajtszámot kapta, de azt lecserélte, mondván szerencsétlenséget hozhat rá. (A 13-as rajtszámot máig sem adják ki a Forma-1-ben).

A 13-as szám azonban szabályosan üldözte őt, miután az edzéseredménye alapján a 14. rajthelyről indult Zandvoortban, és a 13. helyen futott, amikor bukott, a versenyt pedig 13 perc késéssel indították el.

A tehetséges pilóta épp a 8. körét kezdte meg, amikor a bal első kereke defektet kapott, nagyjából ugyanott, ahol három esztendővel korábban Piers Courage balesetet szenvedett és életét vesztette. A MARCH irányíthatatlan versenygépe végül a szalagkorlátnak ütközött és felborult.

David Purley, a szintén ugyanolyan autót vezető pilóta látta a balesetet és azonnal félreállt. Akkor már égett az autó és az üzemanyag egyre csak terjedt a gép körül. Purley kiugrott az autóból és rögtön a társa segítségére sietett. Először megpróbálta őt kihúzni az összetört autóból.

„HALLOTTAM, HOGY MONDTA, HÚZZÁL KI AZ ISTENÉRT! LÁTTAM AHOGY PRÓBÁLJA KIKAPCSOLNI A BIZTONSÁGI ÖVÉT. RÁNGATTAM, DE KÉPTELEN VOLTAM ŐT MEGMOZDÍTANI. EKKOR ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY SEGÍTSÉGÉRT SIETEK.”

A segítség ott volt közel a baleset helyszínéhez, de az nem akart megérkezni. Körülbelül 100 méterre állt az egyik ilyen segélykocsi, de az nem mozdult. A főparancsok ragaszkodott a szabályokhoz, miszerint nem hajthat menetiránnyal szembe a forgalommal. A versenybíró szintén súlyos hibát vétett, aki nem intette le azonnal a futamot.

Purley egy tűzoltókészülékkel próbálkozott, miközben könyörgött az embereknek, hogy segítsenek neki. Ekkor még mindig élt Williamson, de az esélyei drasztikusan csökkenni kezdtek a túlélésre. Purley minden erejét összeszedte és megpróbálta talpra állítani a roncsot, de mindhiába. Néhány néző a segítségére sietett, ám a rendre vigyázó kutyás őrök visszatartották őket és még a gumibotok is előkerültek.

Purley teljesen kimerült és feladta, miközben legbelül ő is hatalmas fájdalmat érzett legbelül, amiért nem tudta kimenteni a számára nem igazán ismert társát, akit valóban nagy tehetségnek tartottak a Forma-1-ben.

Williams mindössze két futamon vehetett részt. A halál 1973. július 29-én érte utol.

Videó a tragédiáról, amit akkoriban a televíziós közvetítésnek köszönhetően több millió néző láthatott élőben

 

Forrás: http://gp-live.hu/