Tivadar napja van. | 2024.04.20

Európa Liga - Rigában a Debrecen, otthon a Ferencváros - ELŐZETES

2015-07-15 10:11:28

Két magyar csapat érdekelt a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójában: a csütörtöki első felvonáson a kupagyőztes Ferencváros a bosnyák Zeljeznicart fogadja, míg a bajnoki negyedik Debrecen Rigában a Skonto vendége lesz.

    Kondás Elemér, a hajdúságiak vezetőedzője szerint "egy kellemetlen ellenfél vár" együttesére. A klub honlapjának adott nyilatkozatában hangsúlyozta, a céljuk nem is lehet más, minthogy jó eredményt érjenek el idegenben, így a jövő heti hazai visszavágót továbbjutási reménnyel várhassák.
    Kifejtette, esélyekről nemzetközi kupában kár beszélni. Példaként említette, hogy az előző fordulóban játékosai hiába győztek meggyőző teljesítménnyel 3-0-ra a montenegrói Sutjeska ellen, az idegenbeli visszavágón komoly gondjaik voltak a 2-0-s vereség alkalmával. Azt viszont kiemelte, hogy ezúttal nem olyan extrém körülmények várják Rigában a csapatát, mint a 41 fokos montenegrói kánikulában.
    Az EL-ben bajnoki ezüstérmesként szereplő Skonto az első körben az ír St. Patrick's Athletic együttesét kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel búcsúztatta. A lett bajnokság már javában tart: a rigaiak 11 forduló alatt 21 pontot gyűjtöttek, ezzel jelenleg is második helyen állnak, de saját közönségük előtt veretlenek, hat meccsükből ötöt megnyertek.
    A Ferencváros szintén bajnoki ezüstérmessel találkozik a bosnyák Zeljeznicar révén. A magyar együttes honlapja szerint a rivális legveszélyesebb játékosa Riad Bajic, aki 21 évesen a gólkirályi címet is megszerezte 15 találattal, ráadásul a máltai Balzan búcsúztatása (2-0, 1-0) során kétszer is eredményes volt. Emellett a Zeljeznicar a Ferencváros elleni párharcra már benevezte keretébe Joco Stokicot is, aki az előző szezonban a Borac játékosaként tíz találatig jutott.
    Az első fordulóban a holland Go Ahead Eagles gárdáját 5-2-es összesítéssel felülmúló Ferencváros többek között abban bízhat, hogy kerete rutinosabb játékosokból áll. A magyaroknál öt futballistának is van főtáblás tapasztalata a második számú európai kupasorozatban, míg a riválisnál egynek se. A Zeljeznicarnak rendkívül fiatal a csapata, ugyanis az előző fordulóban pályára lépett játékosai átlagéletkora 23,9 év, míg ugyanez a szám a Ferencváros esetében 26,7.
    A két csapat egyszer már találkozott egymással: 1972-ben az UEFA Kupa negyeddöntőjében 3-3-as összesítés után az FTC 11-esekkel vívta ki a továbbjutást.
    A DVSC 18 órától játszik Rigában, míg a Ferencváros találkozója 20.30-kor kezdődik a Groupama Arénában.