Auguszta napja van. | 2024.03.29

Alapítvány jött létre Puskás Ferenc emlékének ápolására

2015-04-02 09:25:07

Puskás Ferenc emlékének ápolására megalakult a Nemzetközi Puskás Alapítvány, amely két, a legendás labdarúgó pályafutásához is kötődő magyar egyéniségről elnevezett díjat is átad majd évenként.

    A szerdán, Puskás Ferenc születésének 88. évfordulóján létrehozott alapítvány tájékoztatása szerint a jótékonysági és közhasznú szervezet globális célja az Aranycsapat kapitánya emlékének ápolása, az erre irányuló kezdeményezések felkarolása, támogatása és elindítása. Mindezek mellett a Puskás életét bemutató játékfilm előkészületeinek koordinálását is intézi majd az alapítvány.
    A most létrehozott két elismerés közül a Szepesi György-díjat egy sportújságíró, az Östreicher Emil-díjat pedig egy már elhunyt futballista családtagja kaphatja majd meg, az 1-1 millió forint pénzjutalommal együtt. A díjakat minden év augusztus 20-án adják át, először idén, annak emlékére, hogy hetven évvel ezelőtt ezen a napon szerezte első válogatott gólját Puskás Ferenc az osztrákok elleni találkozón, melyen Szepesi György először közvetíthetett válogatott meccset. A találkozón a 18 éves Puskás szerezte az első magyar gólt a 12. percben, így ez volt Szepesi első válogatott gólja is.
     "Nem érhet nagyobb megtiszteltetés és öröm, mint hogy egy olyan díjat neveznek el rólam, amelyet a magyar labdarúgással foglalkozó újságírók kapnak, s amelyet éppen a legnagyobb játékosról, jó barátomról, Puskás Öcsiről elnevezett alapítvány adományoz" - mondta a legendás riporter, aki MLSZ-elnökként 1981-ben kulcsszerepet játszott abban, hogy Puskás Ferenc 25 évnyi távollét után hazalátogatott Magyarországra. - Östreicher Emil pedig köztudottan a legjobb barátaim egyike volt, Öcsi is sokat köszönhetett neki, boldog vagyok, hogy az ő emlékét is megőrzi az alapítvány."
    A szervezet alapítójaként Puskás Ferencné tizenegy tagú kuratóriumot nevezett ki a férje emlékének ápolása mellett elkötelezett és hozzá személyesen is kötődő személyekből, valamint hat külső tagot, akik később a testület teljes jogú tagjává válhatnak.