Emma napja van. | 2024.04.19

NB II-es ifibajnokságban a SZALÉZI

2015-03-05 08:28:06

Hírportálunk folyamatosan nyomon követi az NB II-es bajnokságban szereplő férfi kézilabdacsapatunk eredményeit. A felnőtt csapat mellett az ifjúsági csapat is szépen szerepel a bajnokságban. A csapat játékosai a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium volt és jelenlegi tanulói, edzőjük pedig a Gimnázium igazgatóhelyettese Kovács László.

A csapatnak 8 győzelem mellett 5 veresége van, jelenleg a 4. helyen állnak a bajnokságban. A csapat legeredményesebb játékosai között van Saláta Domonkos (95 gól) és Balogh Ákos (90 gól), akik már a felnőtt csapatban is bemutatkoztak, szorosan követi őket Dobó Ádám (85 gól).

Legutóbbi mérkőzésüket a felnőtt csapathoz hasonlóan a Berettyóújfalu ellen vívták. Az ősszel idegenben 5 góllal jobbnak bizonyult a hajdúsági gárda, ezért most mindenképpen szerettek volna visszavágni az akkori vereségért. Kissé álmosan kezdték a hazaiak a mérkőzést és így hamar 3 gólos vezetést szerzett a Berettyó. (10 perc 3-6). Amikor viszont összeállt a védekezés, már a támadások befejezése is pontosabb lett, így bár megfordítani nem tudták az eredményt, de a félidő végére sikerült azt egalizálni. (10-10)

A második játékrészben hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést a szalézis fiúk, és bár végig kiélezett küzdelem folyt a pályán, végül is magabiztosnak mondható 5 gólos hazai győzelem született.

Kazincbarcikai KSE (ifi) – Berettyó MSE (ifi) 24-19 (10-10)
Putnok Városi Sportcsarnok
j.v.: Dobák, Tóth
50 néző

KKSE: Czető R.(kapus), Muszka B.(kapus), Saláta 1, Dobó 6, Földi 1, Heidrich 2, Kriston 3, Kovács, Mészáros 1, Sajó 1, Tóth 2, Sáfrány, Dányi 2, Balogh 5

Edző: Kovács László

Kiállítások: 2 , illetve 4 perc
Hétméteresek: 4/1, illetve 3/3

(nt)