Júlia, Rita napja van. | 2022.05.22 | MNB középárfolyam:

NOB-reformok nagyobb esélyt kínálnak Budapest számára az olimpia ügyében

2014-11-30 18:37:14

 

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerint kétségtelenül nagyobbak az esélyek Közép-Európa, így Budapest számára is egy olimpiai pályázatot, illetve rendezést illetően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Agenda 2020 reformprogramjának megvalósulása esetén.

 

    A MÚSZ elnöke az MTI-nek vasárnap azt mondta, a kérdés az, hogy mekkorák voltak eddig az esélyek, és mekkorák most, ugyanakkor úgy véli, a NOB új koncepciója, amely a gazdaságos, megtérülő, olcsóbb és kisebb olimpiákat támogatja, "felcsillantja a reményt".
    "Megvallom, a múltban azok közé tartoztam, akik egy forintot is sajnáltak a BOM programjára költeni, úgy éreztem, minden ezzel járó kiadás felesleges, azok a cégek, amelyek a BOM-ot segítették, a szakszövetségeket jobbára azzal hárították el, hogy ők már megtették a magukét, a sportra ennél többet nem szentelnek" - utalt a 2005 óta Budapest olimpiai kandidálásának zászlóshajójaként működő BOM Egyesületre Gyárfás Tamás, kiemelve, "országpromócióra" szükség van, s ha ez tudatosan, az egyik legnagyobb sikerágazatra, a sportra összpontosul, akkor azon a szövetségek és a sportemberek csak nyerhetnek.
    "Ha úgy épülhetnek sportlétesítmények, hogy emiatt más fontos területek nem sérülnek, az maga lenne a csoda, akkor nem szabad tétovázni" - jelentette ki a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnöke, hangsúlyozva, a NOB nem az a testület, amelyik kockáztatásra kényszerül, kiadványokkal és makettekkel nem lehet meggyőzni a döntéshozókat. Szerinte a stadionoknak, uszodáknak, meghatározó létesítményeknek fel kell épülniük, vagy legalább a "visszafordíthatatlan folyamatoknak" el kell kezdődniük, mert egy világváros - olimpiai rendezéstől függetlenül - nem létezhet nélkülük.
    A 2021-es budapesti vizes-világbajnokság szervezőbizottságának elnöke azt mondta, a hét év múlva sorra kerülő esemény "egyfajta próbababa", de nevezheti akár "csalinak" is az olimpiarendezést illetően. Gyárfás Tamás hozzátette, a 2021-es vb uszodaterveinek különböző változatait folyamatosan követi. Mint megjegyezte, van "igazán kecsegtető", de "igencsak leegyszerűsített" is, ugyanakkor szerinte ha Magyarország bármikor is olimpiát akar rendezni, "nem lenne ésszerű" a szerényebb megoldás mellett dönteni.
    "Ezt a vb-t, a nélkülözhetetlen kormányzati kiállás mellett azért nyerhettük el, mert előtte sikeresen rendeztünk meg öt úszó Európa-bajnokságot, ezúttal pedig egy káprázatos vb lehet egy annál is jóval nagyobb eseményhez az ugródeszka" - jelentette ki a MÚSZ elnöke, kiemelve, az eseményre a FINA 207 tagországának legjobb sportolói tízezrével érkeznek, a televízió pedig legutóbb 4,5 milliárd embert ültetett a képernyő elé a 16 versenynap alatt. "Óriási a felelősségünk, mert amit tapasztalnak, abból ítélnek."
    Gyárfás Tamás úgy véli, egy olimpiai pályázat már önmagában is hozzájárul az ország és a főváros fejlődéséhez, ha sikerrel jár, hosszabb távon "kényszerpályára" állítja az országot. "Egy ilyen pályázat kötelezettségekkel jár, a tervek többé nem maradhatnak tervek, maradéktalanul meg kell őket valósítani, és nincs visszaút" - jelentette ki, hozzátéve: ha közös az akarat, akkor az erőket mozgósít, munkahelyeket teremt és befektetőket vonz. "Rajtunk kívül más nem ítélheti meg, hogy ez lehet-e valóság, vagy megmarad szép álomnak. Nekünk kell felmérni, van-e hozzá elég gazdasági erőnk, vagy sem."
    A MÚSZ elnöke azzal kapcsolatban, hogy az Agenda 2020 reformjai egész Kelet-Közép-Európának esélyt adnak, hangsúlyozta, őt csak Magyarország érdekli. "Dönteni kell, vagy igen, vagy nem, a kérdés lebegtetése azonban nem visz előre" - mondta, jelezve, "ha kellően alátámasztható, hogy emiatt nem lesz majd kevesebb iskola vagy éppen kórház, akkor, a NOB új koncepciója ismeretében, most bele lehet vágni". Hangsúlyozta, nem fordulhat elő, hogy az ország egyik fele "sír, a másik meg nevet", mert szerinte ez közös játszma, s mindenkinek egy oldalon kell állnia.  
    "Ha elsőre nem is, másodikra, harmadikra beérhet a következetes munka, a törekvés, de ha a pályázat belvillongással párosul, akkor értelmetlen az egésznek nekirugaszkodni" - mondta Gyárfás Tamás.
    Előzőleg Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke beszélt arról, hogy a NOB Agenda 2020 programja történelmi esélyt jelent a Budapest méretű városoknak. A sportvezető a Nemzeti Sport vasárnapi számában megjelent interjúban forradalminak nevezte a változást, s kijelentette: ha a NOB december 9-én Monacóban sorra kerülő kongresszusán elfogadják az Agenda 2020 tervezetet, akkor az valós felkérést jelent a két-hárommilliós nagyvárosoknak arra, hogy gondolkodjanak el komolyan az olimpiai pályázatról.