Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kosaras gála a Tüskecsarnokban

2014-11-11 12:47:04

 Az átadás előtt álló budapesti Tüskecsarnok ad otthont november 29-én az All Star Kelet-Nyugat kosárlabda gálamérkőzésnek.

    Az évtizedes hagyományokkal rendelkező eseményre - amint az a szövetség MTI-hez kedden eljuttatott közleményéből kiderül - ezúttal is a szurkolók állítják össze a kezdőcsapatokat. A férfi A-csoport alapszakaszában résztvevő együttesek játékosaira keddtől - csaknem két héten keresztül - lehet szavazni a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) hivatalos internetes oldalán. 
    A 18.30-kor kezdődő főmeccs előtt rendezik meg a főiskolások Kelet-Nyugat összecsapását, bemutatják tudásukat a kerekesszékes kosarasok és lesz félpályás, illetve hárompontos dobóverseny is.
    Az MKOSZ tájékoztatása szerint csak a gálát megelőző forduló után derül ki, melyik két szakvezető irányítja a keleti, valamint a nyugati csapatot, mivel a hagyományoknak megfelelően a bajnokságban legjobban álló együttesek edzője ülhet a kispadra.