Botond, Mózes napja van. | 2022.05.16 | MNB középárfolyam:

Görbicz Anita babát vár

2014-10-30 08:46:48

„Húsz évig a kézilabda játszotta a főszerepet az életemben, és most úgy éreztem, itt az ideje más szerepet is vállalnom. Nagyon boldog vagyok, hiszen a baba egészséges, és én is jól érzem magam, mert már nagyon vártam a jó hírt. Elhatározásomat a nyár elején a klubommal, és Németh András szövetségi kapitánnyal is egyeztettem, akik elfogadták a döntésemet, így a jelenlegi szezonra ennek fényében készültünk. Mérkőzést már nem vállalok, de az edzéseket folytatom az orvosom által jóváhagyott terheléssel.” nyilatkozta a boldog kismama.
Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke felkészülten várta a hírt: „Mindkét szemem nevet, még akkor is, ha Anita kiesése nehéz feladatok elé állít bennünket. Azonban az elmúlt hónapokban volt időnk felkészülni a hírre, az idei csapatunkat is ennek tudatában állítottuk össze: ezért szerződtettük Macarena Aguilart harmadik irányítónak. Csapatkapitányunkra a továbbiakban is számítunk, hiszen az ő jelenléte mentális töltetet ad a játékosoknak, és bízunk benne, hogy a pályán kívüli segítsége is kellően erős lesz ahhoz, hogy idei céljainkat elérjük. Emellett pedig jó egészséget, és nagyon sok örömöt kívánunk neki mind a várandóság alatt, mind a baba megszületése után!” – fejezte ki jókívánságait a klub elnöke.

 

forrás: gyorietokc.hu