Andrea napja van. | 2024.04.18

Bravúr idegenből - KKSE

2014-10-13 12:28:17

Debrecenből hozta el a 2 pontot a Kazincbarcikai Kézilabda SE férfi NB II-es csapata. A kiváló játékerőt képviselő és eddig veretlen Debrecen az első félidőben szinte végéig vezetett, de szerencsére nem tudod jelentős előnyt kicsikarni. A második félidő elején aztán elúszni látszódott a pontszerzés lehetősége. A házigazdák sorra lőtték a gólokat, a barcikai fiúk pedig nagyon sok hibával játszottak. Rövid idő alatt 5 gólos előnyt harcolt ki a Debrecen, ekkor 22-17-es állásnál talán túlságosan is megnyugodtak, mert ezután sorra hagyták ki a helyzeteiket. Ehhez persze az is kellett, hogy a kapuban Teremy László szenzációs formában kezdjen el védeni. Teljesen megbabonázta az ellenfél játékosait, akik az utolsó 15 percben csak két gólra voltak képesek. 24-24-nél több támadást is vezetett a két csapat, percekig nem változott az eredmény, végül is a barcikának sikerült gólt lőnie és innen már nem tudott a Debrecen megújulni. A végletekig kiélezett mérkőzésen a négy gólos különbség csak az utolsó percben alakult ki.

Jó formában védett Teremy László

Debreceni EAC - Kazincbarcikai KSE 24-28 (16-15)

Debrecen, Agrártudományi Egyetemi Sportcsarnok
50 néző
vezette: Halász, Tarnavölgyi

KKSE: Teremy (kapus) – Steinbinder, Dobó, Szilágyi Á. 5, Mészáros 11, Hangos 8, Novák 1, Csere: Kornis (kapus), Bíró (kapus), Kovács R., Hajdu 1, Kovács D., Szilágyi Sz., Gál, Saláta, Nagy Zs 2.

Edző: Závodszky István

(nt)