Emma napja van. | 2024.04.19

Magabiztos győzelem - KKSE

2016-05-03 11:43:02

Kissé szokatlan időpontban, péntek este 8 órakor találkozott egymással a Balmazújváros U23-as csapata és a Kazincbarcika, hogy lejátsszák soron következő bajnoki mérkőzésüket.

Az első félidő elején Ponyi és Hangos átlövés góljaival szemben nem találták az ellenszert az újvárosi fiatalok, így sikerült 2-3 gólos előnyt kicsikarni. Egy szabálytalanság után a bírók kicsit talán elhamarkodottan piros lapot mutattak fel az addig 5 gólt szerző Ponyinak. A helyére beálló Harkó szerencsére gyorsan felvette a játék ritmusát és mind támadásban, mind védekezésben nagyon jó teljesítményt nyújtott. A védekezés is egyre jobb volt és Balogh kapus is kiváló formában védett. Egyre inkább nőtt a különbség a két csapat között, a második félidő elején már 10 góllal is vezetett a vendégcsapat, így minden barcikai játékos pályára léphetett. A hazai csapat több védekezési formációval is próbálkozott, de ezen az estén nem tudták meglepni a jól felkészült Barcikát, akik ilyen arányban is megérdemelten nyertek.

Balmazújvárosi KK U23 – Kazincbarcikai KSE 25-34 (12-18)

König Rendezvényközpont Balmazújváros
100 néző
vezette: Tóth, Tóth

KKSE: Teremy (kapus) – Steinbinder 1 , Ponyi 5, Szilágyi Sz., Dobó 1, Hangos 12, Kovács R. 2, csere: Balogh G. (kapus), Saláta 2, Harkó 5, Kocsis 2, Novák 2, Balogh 2, Nagy , Tóth

Edző: Kovács László

 

Hajrá Barcika!!!

 

(nt)



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó