Júlia, Rita napja van. | 2022.05.22 | MNB középárfolyam:

Elek Ákos visszatért Diósgyőrbe

2016-01-21 13:32:34

 A 37-szeres magyar válogatott Elek Ákos csütörtökön a Diósgyőr labdarúgócsapatához igazolt, melyhez a kínai Csangcsun Jataj együttesétől tért most vissza.

    A diósgyőri klub már január elsején jelezte, hogy szeretné megszerezni Eleket, s a középpályás egy ideje már a csapattal edzett, a két egyesület azonban csak most tudott megállapodni egymással.
    "Nem volt egyszerű a tárgyalássorozat, de végre sikerült pontot tenni a hosszadalmas egyeztetések végére" - nyilatkozta a DVTK honlapjának Árki Gábor, a miskolci együttes sportigazgatója, hozzátéve, hogy Elek edzőmérkőzésen már pályára léphet, de bajnoki találkozón csak azt követően szerepelhet majd, miután megérkezett a versenyengedélye is.
    Árki a megállapodás részleteiről nem beszélt, annyit árult csak el, hogy hosszú távú szerződést kötöttek a futballistával, akit "komoly anyagi áldozatok árán" csábítottak haza.
    Elek Ákos egy éve igazolt a DVTK-tól Kínába, ahol 27 mérkőzésen két gólt szerzett. A Diósgyőrnél 2012-től 2014 végéig szerepelt először, s ez idő alatt Ligakupát nyert és Magyar Kupa-döntőt játszott a csapattal, és a csapatkapitányi posztot is betöltötte.
    A 27 éves középpályás a Norvégia elleni mindkét pótselejtezőn játszott, ahol a magyar válogatott kivívta a részvételt a franciaországi Európa-bajnokságra.