Gedeon napja van. | 2024.03.28

Művészetek Völgye - Több mint száz "völgytanú" a TörzsKávéHáz a 25. évhez elnevezésű udvarban

2015-07-18 10:15:52

 Több mint száz, a Művészetek Völgye történetének formálásában kiemelkedő szerepet játszó személyiséggel találkozhatnak az érdeklődők az idei fesztivál ideje alatt a kapolcsi TörzsKávéHáz a 25. évhez elnevezésű udvarban szervezett kötetlen beszélgetéseken.

    A szervezők MTI-hez eljutatott közleménye szerint a fesztivál minden napján koradélutántól estig zajló, a Művészetek Völgyének múltja mellett annak jelenére és a jövőjére is kitérő beszélgetéseken vendégként lesz jelen többek között Földes László "Hobo", Palya Bea, Sebő Ferenc, Jordán Tamás, Schilling Árpád, Dés András, és Sebestyén Márta is.
    Az ismert művészek mellett a beszélgetéseken részt vesz számos olyan újságíró, filmes szakember és televíziós szerkesztő is - például Sólyom András, Pesty László és Váradi Júlia - akik szintén fontos szerepet játszottak a fesztivál történetének különböző korszakaiban. Képviseltetni fogják magukat a beszélgetéseken a helyi lakosok, civil szervezetek, egykori és mai polgármesterek is, de a fesztiváligazgató Márta István vendégeként más hasonló kulturális rendezvények szervezői is fel fognak szólalni.
    A Mártapista udvarként is emlegetett helyszínen bemutatkozik a Nagy Káli Könyv című album alkotócsapata, ki lehet próbálni a korongozást és a festést a Szurdi Éva által életre hívott Kapolcsi Fazekasműhely és Galériában, valamint a látogatók sakkozhatnak is Krizsán Edit nemzetközi sakknagymesterrel. A programokat emellett a fesztivál történetéhez kapcsolódó különféle játékok és túrák is színesítik - olvasható a közleményben.
    A 25. Művészetek Völgyét július 24. és augusztus 2. között rendezik meg a Balaton-felvidéki Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd települések részvételével, az érdeklődők idén több ezer program közül választhatnak.