Tivadar napja van. | 2024.04.20

Tárogatós világtalálkozóra készülnek Vaján

2015-06-27 12:15:21

 Az 5. Tárogatós Világtalálkozóra várják július 1. és 12. között a hangszer művészeit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vajára.

    Nagy Csaba, a találkozót rendező Rákóczi Tárogató Egyesület alapító elnöke az MTI-nek elmondta: a szerveződés fogja össze a tárogatón játszó magyar és külföldi zenészeket, s minden évben országos, míg öt évente világtalálkozót rendeznek.
    Az idei 5. Tárogatós Világtalálkozó két részből áll, július 1. és 4. között a vajai Vay Ádám Múzeumban, illetve a kisváros református templomában rendezik a programot, míg július 5. és 12. között hangversenykörútra indul a résztvevőkből alakuló nemzetközi tárogatós együttes.
    Vaján szakmai képzési program, egyéni és csoportos bemutatkozási lehetőségek várnak a résztvevőkre, neves tárogatóművészek tartanak mesterkurzusokat, továbbá ismertetik a tárogatókutatás legújabb eredményeit, valamint kiállítást rendeznek tárogató- és fúvókakészítőknek.
    A négy napos vajai program után a résztvevőkből megalakítanak egy nemzetközi tárogatós együttest, amely koncertkörútra megy. Az ország nyolc településén lép fel a zenészcsoport, közte Budapesten is. A fővárosban, a Budai evangélikus templomban lesz a hangverseny, július 8-án.
    A további fellépő helyek: Nyíregyháza, Szerencs, Gyöngyöspata, Pécs, Siklós, Nagyharsány és Balatonföldvár. Az 1703-1711. közötti Rákóczi-féle szabadságharc híres hangszerének tartott tárogató megszólal a többi között a szerencsi és a siklósi várban, valamint a nyírségi Sóstói Múzeumfaluban is.
    Nagy Csaba megemlítette még, hogy a tárogatót magyar hangszerként ismerik az egész világon. S a tárogató a Magyar Értéktárban kiemelt nemzeti érték címet kapott, 2014 decemberétől a hungarikumok egyikének számít.
    Az 5. Tárogatós Világtalálkozó fővédnöke Kövér László, az országgyűlés elnöke.