Auguszta napja van. | 2024.03.29

Egyre több külföldi filmet forgatnak Csehországban

2015-02-17 10:43:53

Egyre több külföldi filmet forgatnak Csehországban: több mint négymilliárd koronás (44,5 milliárd forint) bevételt hoztak tavaly filmes és televíziós produkciók a 2010-ben bevezetett filmes kedvezményeknek köszönhetően - közölte Helena Bezdek Franková, a cseh Állami Filmalap igazgatója kedden Prágában.

    A törvény alapján a cseh állam megtéríti a producereknek a kiadások 20 százalékát. "Csehország ezen a téren versenyképes azzal a 14 európai állammal, ahol szintén létezik hasonló állami támogatás" - mutatott rá Bezdek Franková.
    2013-ban a nyereség 2,7 milliárd koronát (30 milliárd forint) tett ki.
    A filmalap szerint a kedvező gazdasági feltételek növelték az országba érkező külföldi filmes és televíziós produkciók számát, befektetéseket hoztak és munkahelyeket teremtettek az országban, és a szállodai szolgáltatásokra, a szállításra és a telekommunikációra is kedvező hatással voltak.
    Csehországban forgatták tavaly például az Unlocked című amerikai filmet Michael Douglasszal a főszerepben, a stáb csehországi költségei 120 millió koronát tettek ki.
    "Csehország olyan hely, ahol a filmeseknek nincs szükségük kulisszákra. Ha 800 millió koronát befektetünk, akkor abból a nettó nyereség négymilliárd korona" - jelentette ki a napokban Daniel Herman kulturális miniszter.
    A brit BBC Csehországban forgatja a Muskétások című sorozatát. Tavaly a producerek 250 milliót költöttek Csehországban, s ebből 50 milliót támogatás formájában visszakaptak a cseh államtól.
    A cseh Állami Filmalapnak az idén egyelőre 500 millió korona áll a rendelkezésére a külföldi produkciók támogatására. A miniszter bízik abban, hogy az összeget, akárcsak tavaly, az idén is sikerül legalább 800 millióra emelni.
    Andrej Babis pénzügyminiszter közölte, hogy támogatja a külföldi produkciókra szánt összeg emelését. "Ez egy jó beruházás" - vélekedik Babis.
    A filmalap közlése szerint tavaly egyebek között amerikaiak, britek, norvégok, kínaiak és franciák forgattak Csehországban.