Gedeon napja van. | 2024.03.28

A magyar kultúra napja - Emléktáblaavatás, irodalmi est, kiállítás és díjátadás Hajdú-Biharban

2015-01-14 11:56:03

Emléktáblaavatással, irodalmi estekkel, kiállításokkal, díjátadással ünneplik megye szerte a magyar kultúra napját Hajdú-Biharban.

A magyar kultúra napjához kapcsolódó megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket - hangsúlyozta Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ (DMK) igazgatója.     Ennek jegyében január 21-én a DMK Belvárosi Galériájában jubileumi tárlat nyílik a 70 éves Makoldi Sándor festőművész alkotásaiból. Szintén 21-én a DMK kismacsi közösségi házában Erkel Ferenc, a magyar opera megteremtője címmel előadással egybekötött zenei délutánt tartanak. Ugyanott január 22-én délelőtt 10-től mese matiné lesz óvodásoknak, 13 órától pedig felolvasó teadélután. 22-én a DMK nagymacsi közösségi házában Ki tud többet? címmel vetélkedőt szerveznek iskolásoknak. 27-én a DMK homokkerti közösségi házában mesés versek - verses mesék címen népi hangszerekkel kísért program részesei lehetnek az érdeklődők.     A Kölcsey Központ Bényi Árpád termében Makovecz Imre életművét reprezentáló tárlat nyílik január 23-án - közölte az MTI-vel Kerekes Sándor sajtóreferens.     Berettyóújfalu immár 16. alkalommal Nagyváraddal közösen ünnepli a magyar kultúra napját - tájékoztatta az MTI-t Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere. Az ünnepség idén is több napig tart, fővédnöke a határ túloldaláról Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, illetve Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.     Az ünnepségsorozat 17-én szombaton Berettyóújfaluban kezdődik, ahol a járási hivatal első emeleti előcsarnokában Kosztolányi Dezső-emléktáblát avatnak, majd a költő bihari látogatásairól tart előadást Bakó Endre irodalomtörténész. Ezt követően zenés-prózai összeállítás hangzik el Apámmal utazunk címmel a Fráter László teremben.     Január 20-án Bihari Népfőiskola székházában kerekasztal-beszélgetést rendeznek a magyarság műveltségi állapotáról. 23-án a Nadányi Zoltán Művelődési Központ Bihar Vármegye Képgalériájában kiállítás nyílik a Biharkeresztesi Nemzetközi Művésztelep anyagából. Este pedig Hajnali részegség címmel Csíkos Sándor érdemes művész összeállításában irodalmi est lesz, melyen közreműködik Kóti Árpád, a nemzet színésze és a Négypatkó együttes.     Nagyváradon január 20-án kezdődnek az események a Lórántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban, ahol Kordics Imre Nagyvárad fontosabb utcái 1940-1944 című könyvét mutatják be. Másnap a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében rendeznek irodalmi műsort.     Január 22-én a Szigligeti Színházban Rácz Róbert kormánymegbízott mond köszöntőt, majd a Magyar Kultúra, illetve a Jakobovits-díjakat adja át az RMDSZ Bihar megyei szervezete. Ezt követően Molnár Ferenc Liliom című darabját adja elő a Szigligeti társulata.     Hajdúböszörményben január 21-én 15 órától a Bocskai István Gimnáziumban Vidék a történetírásban címmel előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. Kiss Attila polgármester közölte: délután a Maghy Zoltán Művészházban Burai István festő- és grafikusművész tárlata nyílik meg. 22-én a Sillye Gábor Művelődési Központban Hajdú őseink címmel előadást tart Kardos László néptánc-tánctörténetkutató, köreműködik Bárdosi Ildikó népdalénekes és a Bocskai Néptáncegyüttes.     Derecskén a XI. Város Bálján, január 17-én adják át a Kultúra Mecénása díjat - közölte Bakó István polgármester. A magyar kultúra napján pedig kiállítás nyílik a Munkácsy-díjas Hézső Ferenc festőművész alkotásaiból, illetve eredményt hirdetnek A derecskeiek legkedvesebb magyar verse címmel meghirdetett pályázatról. Utóbbi programban közreműködik Meleg Vilmos nagyváradi színművész.