Gedeon napja van. | 2024.03.28

Ma van a Jónak lenni jó! című jótékonysági kampány műsorfolyama a közmédiában

2014-12-14 06:23:12

 

Ma egész napos műsorfolyamban mutatja be a közmédia a Jónak lenni jó! című jótékonysági kampány kedvezményezettjét, az Ökumenikus Segélyszervezetet és annak sokrétű tevékenységét.

    A közmédia minden csatornáján reggeltől estig többek között riportok, stúdióbeszélgetések és különböző összeállítások ismertetik meg a közönséggel az önkéntesek munkáját, a segélyszervezet átmeneti otthonait. Megszólalnak segítségre szoruló emberek, valamint azok a művészek és sportolók, akik felajánlottak a kampányban egy-egy tárgyat eladásra.
        A műsor vendége lesz Lehel László, a szeretetszolgálat elnök-igazgatója, a szervezetet évek óta támogató Tesco és az FTC képviselői. Az érdeklődők interjút hallhatnak Lévai Anikóval, a miniszterelnök feleségével, a szeretetszolgálat jószolgálati nagykövetével, valamint összeállítást arról, hogy mit jelent az embereknek a szeretet.
    A műsorban közreműködik mások mellett Wolf Kati, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus-rendező és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Csézy, Keresztes Ildikó, Gryllus Dániel és a Kaláka együttes.
    A stúdióhelyszín mellett a közönség betekintést nyerhet a Szent István-bazilikánál zajló eseményekbe is, ahol a segélyszervezet adománygyűjtő pontot állított fel. A közmédia munkatársai a segélyszervezet által fenntartott szolnoki és a miskolci Családok Átmeneti Otthonából is tudósítanak majd, bemutatják az ott működő programokat, a készülődést az ünnepre, emellett két határon túli - Erdély és Kárpátalja - adományozásról is értesülhetnek az érdeklődők. A televíziós műsort Borbás Marcsi és Kovács Kokó István, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete vezeti.
    A felajánlásokat - amelyek között Masat-1 csomag, Huszti Péter cilindere, Erdei Zsolt dedikált edzőpólója és Kassai Viktor labdarúgó-játékvezető dedikált meze is megtalálható - a mediaklikk.hujonaklennijo honlapon lehet megtekinteni és a képek alatt található összegért megvásárolni. Folyamatosan él a 1353-as adományvonal is, ezen hívásonként 250 forinttal lehet támogatni a segélyszervezet munkáját.
    Az érdeklődők három tárgyra licitálhatnak: Bud Spencer olasz színművész csuklóvédőjére, Tim Howard több mint százszoros amerikai válogatott labdarúgó mezére és a Herendi Porcelánmanufaktúra felajánlott tárgyára.
    A közmédia harmadik alkalommal indított gyűjtést: 2012-ben a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítványt mintegy 100 millió forinttal, tavaly pedig a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió forinttal sikerült támogatni a befolyt adományokból. Még Ausztráliából is jelentkeztek magyarok, hogy az óhaza rászorulóit támogassák.