Auguszta napja van. | 2024.03.29

A Bánk bán korszerűsített változatát mutatja be az Újvidéki Színház

2014-11-13 07:31:34

 

Katona József klasszikusát mutatja be az Újvidéki Színház novemberben. Nem a Bánk bán átiratáról, hanem egy korszerűsített változatról van szó - hangsúlyozta Urbán András rendező az MTI-nek szerdán.

 

    A rendező Gyarmati Kata dramaturggal arra törekedett, hogy a Bánk bán sokszor nehézkes, veretesnek mondható szövegét egyszerűbbé, "bizonyos szintig maivá" tegye, de csak annyira, hogy az ne menjen a történet rovására. 
    Urbán András kiemelte, hogy a szöveget lecsupaszították és magát a történetet helyezték előtérbe, így számos dolog egyértelműbbé válik. Aláhúzta ugyanakkor, hogy semmiképpen sem átiratról van szó, Katona József szövegét használják. A modernizált szöveg viszont közelebb hozza korunk közönségét az előadáshoz.
    "Ez Bánk bán története lesz. Elmeséljük a történetet, de lesznek olyan jelenetek is, amelyek nem Katona József tollából származnak, hanem a próbák folyamán születtek meg" - magyarázta a rendező. 
    A Bánk bán kapcsán a próbák alatt foglalkoztak a hazával és a hazaszeretettel, valamint ezeknek a fogalmaknak az identifikálásával és relativizálásával - mesélte a rendező. Hozzáfűzte, hogy ugyan a "külhoniság", a "vajdasági magyar lét" és a "kisebbségi lét" meghatározza az előadás kontextusát, de a történeten ez nem módosít. 
    Katona József darabja "komoly politikai történet abban az értelemben, hogy tulajdonképpen hatalomról, hatalomvágyról, törvényességhez való hűségről, személyes áldozatokról, erkölcsi dilemmákról szól". Ezek viszont a jelenkor kérdései is, így érdemes velük foglalkozni. - jegyezte meg.
    A színészek a mai kornak megfelelő kosztümökben játszanak, ugyanakkor utalásokkal, játékossággal, "saját költészetet és esztétikát kialakítva" megjelennek a 13. század jegyei is. 
    A darabról Urbán András megjegyezte, hogy munkássága során többet foglalkozott a szerb drámairodalom nagy darabjaival, de mindig foglalkoztatta a gondolat, hogy ezt a történetet színre vigye. 
    A Bánk bán újvidéki bemutatója november 25-én lesz. A főbb szerepeket Elor Emina, Mészáros Árpád, Krizsán Szilvia és Balázs Áron alakítja.