Angéla napja van. | 2023.05.31

Négymilliárdból épül uszoda Máriaremetén

2016-02-04 10:42:27

 Négymilliárd forintból épít uszodát a II. kerületi önkormányzat a máriaremetei városrészben - jelentette be Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön Budapesten. A beruházáshoz 300 millió forinttal járul hozzá a kormány, amely a múlt év végén több száz millió forint értékben döntött a kerület más beruházásainak támogatásáról is.

    A polgármester felidézte, hogy tavaly sportközpontot hoztak létre Pesthidegkúton, ahol a közeljövőben TAO-források bevonásával úszó- és vízilabda-rendezvények lebonyolítására alkalmas uszodát építenek. A 17 ezer kerületit és az agglomerációt kiszolgáló létesítmény - amelyet az önkormányzat üzemeltet majd - 2017 végére vagy 2018 elejére készülhet el. Az építkezéshez 2 milliárd forint TAO-forrás összegyűlt és további 800-900 milliót szeretnének bevonni, míg a kerület önrésze mintegy 1,3 milliárd forint.
    Láng Zsolt arról is beszámolt, hogy a kormány komoly összegekkel támogat kerületi fejlesztéseket, amelyek az ott élők mindennapjait szolgálják és új értékeket hoznak létre. Példaként hozta fel, hogy a Szent Ferenc kórház területén két háziorvosi rendelőt hoznak létre, Gül baba türbéjének és környezetének megújulására pedig a jó ügyek melletti együttműködés kiváló példájaként hivatkozott.
    Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a kerület országgyűlési képviselője a hazai gazdaság jó teljesítményével indokolta, hogy számos beruházás többlettámogatásáról döntött év végén a kormány, ezek több száz települést érintenek.
    Az egyik legfontosabb II. kerületi fejlesztésként beszélt a Szent Ferenc kórház új szárnyának megépítéséről, amely 200 millió forint pluszforráshoz jut és jelentősen javítja a városrész egészségügyi ellátásának színvonalát. Kiemelte a Klebelsberg-kastély felújítását is, amelyre az eredeti 700 millió forint mellett további 450 milliót biztosít az állam, a tavaly indult beruházás várhatóan idén befejeződik.
    A tárcavezető kitért a Molnár János-barlang 169 millió forinttal támogatott fejlesztésére is, amelynek során a turisztikai szempontokat és a lakók érdekeit is szem előtt kívánják tartani.
    Varga Mihály felidézte a folyamatban lévő beruházásokat is. Közölte, a Millenáris Széllkapu projekt tereprendezése és a kármentesítés még tart, s 2017-ig megvalósulhat a mélygarázs és a felette lévő közpark. Hozzátette: bízik abban, hogy a Széll Kálmán tér felújítása is határidőre befejeződik.
    Gül baba türbéje és a környező parkok, utcák 2,5 milliárd forintból újulnak meg és számos más intézményi rekonstrukciót, energetikai fejlesztést is támogatott a kormány a városrészben.
    Varga Mihály kiemelte azt is, hogy a II. kerület 2008 óta költségvetési hiány nélkül működik és ez a példás gazdálkodás teremti meg az alapot a jövőbeni fejlesztésekre.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
12:01
- Novák Katalin meglátogatta a kórházban a Koszovóban megsérült magyar katonákat
11:39
- Elfogták az Iszlám Állam több feltételezett támogatóját Németországban
11:19
- Vádat emeltek egy férfi ellen, akinek kötelességszegése felesége halálát okozta
10:55
- Darvasi László az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa
10:30
- Czomba Sándor: több mint hatmilliárd forintból indul vállalkozóvá válást elősegítő program
10:02
- Életfogytiglant kapott a bozótvágó késsel ismerősére támadó férfi
09:27
- KSH: az ipari termelői árak áprilisban az egy évvel korábbihoz képest 15,9 százalékkal növekedtek
09:03
- Három embert gyanúsítanak egy szegedi férfi halálra verésével
08:24
- Egy fára akasztotta fel magát egy fiú Tiszaújvárosban az Örösi úton - megmentették a rendőrök
07:59
- Ezrek keresnek fel egy Missouri állambeli kisvárost, ahol teljesen megőrződve exhumáltak egy évekkel ezelőtt eltemetett apácát
MTI hírfelhasználó