Gedeon napja van. | 2024.03.28

Nem döntött a román alkotmánybíróság a kovásznai szállodaadomány ügyében

2015-04-24 11:43:28

A romániai alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az ortodox egyháznak adományozott kovásznai szálloda ügyében pereskedő személyek nem bizonyították egyértelműen, hogy a szálloda átadásával sérült volna az érdekük, ezért érdemi döntés nélkül visszautalta az ügyet a brassói táblabíróságra – írta Gazda Zoltán, a pereskedők egyike pénteken kiadott közleményében.

    A Sepsiszéki Székely Tanács elnöki tisztségét is betöltő Gazda Zoltán közölte, a pereskedők a brassói táblabíróságon próbálják bizonyítani érdekeltségüket és jogsérelmüket, de emellett a nép ügyvédjéhez (az ombudsman romániai megfelelője) és az Emberi Jogok Európai Bíróságához is folyamodnak az ügyben.
    A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére húsz háromszéki személy indított pert a román állam ellen, amiért az 2013 karácsonyán sürgősségi kormányrendelettel az ortodox egyháznak adományozott egy 89 szobás szállodát a székelyföldi Kovászna fürdővárosban. A Fenyő szálló korábban az állami protokollalap tulajdonában volt. A kormány „a román nép nemzeti identitásának megőrzésében lényegbevágó szerepet játszó Román Ortodox Egyház támogatásának erkölcsi parancsára” hivatkozott a kormányrendeletben.
    A panaszosok azt tartották felháborítónak, hogy miközben a történelmi magyar egyházak a kommunista hatalom által államosított ingatlanaikat sem kapták maradéktalanul vissza, a kormány székelyföldi szállodaadománnyal ajándékozta meg az ortodox egyházat, amelynek hívei Kovásznán a lakosság harmadrészét teszik ki.
    Az üggyel az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot is megkeresték, amely 2014 novemberében véleményezte a kormányrendeletet. Az akkori véleményezés - a testület elnökének nyilatkozata szerint – megállapította a diszkriminációt. A panaszosok azonban úgy vélték, hogy a tanács véleményezése nem egyértelmű, ezért ezt a határozatot is megtámadták a bukaresti táblabíróságon.