Emma napja van. | 2024.04.19

Részvételi rekord a hétvégi ötödik Riverside Baján

2019-05-09 09:44:00

Az eddigi részvételi rekordot megdöntve öt ország 66 versenyzője áll rajthoz az ötödik alkalommal sorra kerülő Riverside Baja elnevezésű terepralis viadalon, amely pénteken kezdődik és szombaton ér véget Magyargencsen és környékén.

    A szakág legjobb magyar képviselői mellett Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból és Németországból is neveztek a versenyre, amelyet 2014-ben rendeztek meg először, s most - amint az a szervezők közleményéből kiderül - újra az első alkalommal érintett településeket vonták be a programba. A viadalon, amely a Közép-európai Zóna Kupa és a nyílt magyar tereprali-bajnokság soron következő futama - rajthoz áll többek között a Dakar-ralin többször részt vevő cseh Miroslav Zapletal is.
    "A tavalyi évhez hasonlóan ismét Magyargencs a központ, de érintjük Kemenesszentpétert, Pápocot, az idén ezeréves Kemenesmagasit, valamint Kemeneshőgyészt is, utóbbi négy része lesz annak a 70 km hosszú, nehéz és folyamatos ritmusváltásokkal tűzdelt gyorsasági szakasznak, amelyet kétszer az óramutató járásával ellentétesen, majd kétszer azzal megegyezően teljesít a mezőny" - idézte a közlemény Garamvölgyi Zoltán főszervezőt.
    Szombaton négy utánpótlás-versenyző kap lehetőséget két gyorsasági szakaszon arra, hogy éles versenyben csiszolja tovább tudását.
    A nézők mindkét napon ingyenesen tekinthetik meg a száguldást, a gyermekek számára pedig a szervezők biztosítják, hogy testközelből láthassák a versenyzőket, versenyautókat és motorokat.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó