Emma napja van. | 2024.04.19

Tavaly 61,3 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el az Erste

2019-03-08 13:20:00

Az Erste adózás előtti eredménye tavaly 61,3 milliárd forint volt, az előző évit több mint egymilliárd forinttal haladta meg úgy, hogy az eredményt javító visszaírások és egyéb egyszeri tételek összege jelentősen, több mint 10 milliárd forinttal csökkent éves összevetésben - mondta Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

    Az elnök-vezérigazgató kiemelte: a pénzintézet jelentősen javította hatékonyságát, a költség/bevétel arány 2018 végére 48,8 százalékra csökkent a 2017 végi 54,1 százalékról.
    Jelasity Radován elmondta: tavaly az Ersténél a hitel/betét arány 74,5 százalék volt, a bank betétállománya 1730 milliárd forintot, a hitelállomány 1290 milliárd forintot tett ki. Az ügyfélbetétek 12,3 százalékkal, az ügyfélhitelek 14,8 százalékkal emelkedtek az elmúlt évben.
    Jelezte: a működési bevételek 10 százalékkal nőttek, miközben a költségeket sikerült szinten tartani, a működési eredmény így 71 milliárd forintot ért el tavaly, ami 22,4 százalékkal magasabb, mint 2017-ben.
    Az Erste Bank hitelezési aktivitását mutatja, hogy miközben az ügyfélhitelek állománya egy év alatt közel 15 százalékkal bővült, a nem teljesítő hitelek aránya tavaly év végére rekordalacsony szintre, 3,6 százalékra csökkent a 2017 decemberi 5,1 százalékról - tette hozzá.
    Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: tavaly a lakossági hitelállomány 7,1 százalékkal 730 milliárd forintra nőtt. A bank piaci részesedése az új jelzálog-folyósításoknál az egy évvel korábbi 8 százalékról 10 százalékra nőtt 2018-ban. A bank előrejelzése szerint idén átlagosan 10 százalékos kihelyezés-növekedésre lehet számítani a lakáshitelezésben - tette hozzá Harmati László.
    Jelezte: a bank piaci részesedése az újonnan kihelyezett személyi kölcsönöknél egy év alatt 10 százalékról 15 százalékra emelkedett az elmúlt évben.
    Kiemelte: a magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon - a befektetések és a betétek - több mint 11 százalékkal, 2600 milliárd forintra nőtt 2018 végére, ezen belül a befektetések aránya 60 százalékot ért el.
    Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője kifejtette: intenzív volt a növekedés a vállalati üzletágban is, míg a piac átlag 14 százalékkal bővült, addig az Erste vállalati hitelállománya 21 százalékkal gyarapodott 2018-ban, és az elmúlt év végére meghaladta a 600 milliárd forintot.
    Szabados Richárd rámutatott: ezzel a pénzintézet a tervezettnél fél évvel hamarabb teljesítette időarányosan a három éves stratégiai célkitűzésében szereplő tervét, amely az állomány megduplázásával számol. Az újonnan folyósított hitelek összege tavaly közel 7 százalékkal haladta meg a 2017-es teljesítményt.
    Elmondta: az Erste piaci részesedése a vállalati hitelezésben a három évvel ezelőtti 4 százalékról 7 százalék fölé nőtt. A vállalati hitelezésben már közepes méretűnek számító bank a jövőben is az átlagot meghaladó bővülést tervez, várakozása szerint 2-3 éven belül a harmadik legnagyobb vállalati hitelezővé válik. A hitelállomány növekedésében főleg a kereskedelmi célú ingatlanok finanszírozása és a nagyvállalati hitelezés mellett már a kis- és középvállalkozások (kkv) finanszírozása is nagy szerepet játszik. A kkv-szektornál az új kihelyezések 16 százalékos növekedése az állomány 23 százalékos gyarapodását hozta magával - mondta Szabados Richárd.
    A vállalati üzletág vezetője kiemelte: a vállalati hitelezés gyors bővülése mellett a nem teljesítő hitelek aránya nem éri el az 1 százalékot sem.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó