Emma napja van. | 2024.04.19

Erdő Péter: Mindszenty József boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének

2019-02-23 17:20:00

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország egykori prímásának mielőbbi boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten, a Hit pajzsa díj átadó ünnepségén.

    Erdő Péter elmondta, hogy a szenteket két okból tiszteli az egyház: "egyrészt példaképeink, másrészt közbenjárásukat reméljük". Felidézte, hogy Ferenc pápa február 13-i döntése értelmében Mindszenty József hivatalosan is példakép lehet. Ez fontos lépés, de ahhoz, hogy boldoggá avassák, szükség van még egy igazolt imameghallgatásra, csodára.
    Az imameghallgatás pedig "erősíti azt a meggyőződésünket", hogy a bíboros "ma is törődik velünk, ma sem mindegy neki egyházunk és hazánk sorsa" - fogalmazott Erdő Péter. Elmondta: Mindszenty József esetében van dokumentált csodás gyógyulás, de ennek vizsgálata és elismerése csodaként még komoly munkát igényel. 
    A bíboros kitért arra: azért is fontos lenne a boldoggá avatás, mert Mindszenty József az egyetlen, akit a világban ismernek a magyar egyház 20. századi történetéből. 
    Erdő Péter szólt arról is: Mindszenty József életszentségének vizsgálata és az ehhez tartozó dokumentáció messze felülmúlta az átlagos boldoggá avatási ügyeket. A bíboros "életét mikroszkóppal vizsgálták meg". Összegyűjtöttek minden róla szóló, az amerikai követségen vagy máshol fellelhető dokumentumot, az összes írását, sőt még azokat a "gépelt levéltervezeteket is, amelyek olyan nyelven íródtak, amelyet Mindszenty József nem is ismert annyira, ahogyan az a fogalmazványból kitűnik". Ezekben a dokumentumokban sem találtak semmit, ami az életszentség ellen szól.
    Erdő Péter hozzátette: ezért mondhatta Ferenc pápa, amikor megköszönte neki döntését, hogy ez az eljárás "nagyon jól elő volt készítve", "ki volt dolgozva". Megjegyezte: a hatalmas dokumentációból rengeteg politikatörténeti, kortörténeti és egyéb érdekesség is kiderült, miközben Mindszenty József "alakja egyre tisztábban jelenik meg ellőttünk".
    Mindszenty József 1892-ben született, 1944-ben nevezte ki XII. Pius pápa veszprémi püspökké, röviddel ezután a nyilas kormány bebörtönözte. Esztergomi érsek és Magyarország prímása 1945-ben lett, bíborosi rangot 1946-ban kapott. Koholt vádak alapján 1948 karácsonyán bebörtönözték, 1949-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadították, a szabadságharc leverése után az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére menekült. A követségen tartózkodott 1971-ig, akkor elhagyhatta az országot és Bécsbe költözött. Ott halt meg 1975-ben. Végakarata szerint az ausztriai Mariazellben temették el. A rendszerváltáskor, 1990-ben rehabilitálták, 1991-ben pedig ünnepélyes keretek között helyezték örök nyugalomra az esztergomi bazilikában. 
    Mindszenty József boldoggá avatási eljárása 1994-ben kezdődött.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó