Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fidelitas: az ellenzék továbbra sem képes érdemi politizálásra

2019-01-11 09:47:00

Ozsváth Kálmán újpesti önkormányzati képviselő, az újpesti Fidelitas ügyvezető alelnöke szerint az ellenzék továbbra sem képes érdemi politizálásra, csak "erőszakosan és bohóckodással" tudja felhívni magára a figyelmet.

    Ozsváth Kálmán - aki Renge Zsolt önkormányzati képviselővel, a IV. kerületi Fidelitas elnökével közösen sajtótájékoztatót is tartott csütörtökön - az ifjúsági szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője kedden megpróbált bemenni a Miniszterelnökség épületének Gundel Étterem által üzemeltetett menzájára ebédet venni.
    Az újpesti Fidelitas alelnöke szerint Varju László az új évet "egy álságos és kétszínű, tragikomédiába illő bohóckodással" kezdte a Várban.
    Ozsváth Kálmán azt írta: az ellenzéknek egyedül "a hatalom megszerzése, a hergelés, a hisztériakeltés, a politikai balhék és a színészkedés" fontos, nem Magyarország érdeke. Úgy folytatta: ők azok a bevándorláspártiak, akik "Soros György pénzéből szerveznek erőszakos utcai megmozdulásokat is, úgy, hogy közben az otthonápolási díj bevezetését meg sem szavazták".
    Renge Zsolt a tájékoztatás szerint újpestiként, újpesti fiatalként felszólította az amúgy nem újpesti Varju Lászlót, hogy ne keverje bele "szégyenteljes és felháborító ügyeibe" az újpesti polgárokat.
    Álságosnak és kétszínűnek nevezte a DK-t, mert - mint fogalmazott - Varju Lászlóék olcsóbban esznek a Parlament két menzáján, mint a miniszterelnök munkatársai a Karmelita menzáján.
    Megjegyezte: úgy tűnik, Varju László nemcsak a munkahelyét nem ismeri, hanem azokat az újpesti vendéglátóhelyeket sem, "ahol hasonló áron hasonló minőségű ebédet vehetne", ezért hoztak neki ebédet egy újpesti helyről.
    A hvg.hu írta meg hétfőn, hogy a Miniszterelnökség épületének menzáját a Gundel Étterem működteti. A cikk megjelenése után a tárca elküldte a portálnak a menza étlapját, amelyből kiderült, hogy egy menü 850 forintba kerül. Ezután tartott sajtótájékoztatót kedden Varju László, a DK alelnöke és Gréczy Zsolt frakciószóvivő. A sajtóesemény előtt a két politikus és a DK néhány aktivistája ételhordókkal a kezében megpróbált bemenni az épületbe, hogy ott ebédet vásároljon.
    A bejáratnál várta őket Fodor Gergely, a budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások koordinálásával megbízott miniszteri biztos, aki a képviselőknek azt mondta, hogy a menzáról egy bárki számára elérhető nyilvános pályázatot írtak ki. A megkötött szerződés az ételek valós összegét tartalmazza, azokat az étterem állapítja meg, abba a Miniszterelnökség nem szól bele, a Gundel pedig havi 2,5 millió forint bérleti díjat fizet - tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a két ellenzéki politikus akkor léphet be a Miniszterelnökség épületébe, ha ezt a szándékát 72 órával korábban jelzi.
    Szerdán a két ellenzéki politikus újra megjelent az épületnél, arra hivatkozva, hogy képviselőként nem kell korábban bejelentkezniük a belépéshez. Ismét Fodor Gergely fogadta őket, aki közölte, bár hozzájuk nem érkezett közérdekű adatigénylés, átadja nekik a Miniszterelnökség és a Gundel szerződését. Egyúttal kinyomtatott étlapokon bemutatta, hogy az Országházban 780, a Képviselői Irodaházban 650-770, míg a Miniszterelnökség menzáján 850 forintba kerül a napi menü. Fodor Gergely elmondta, a Gundel évente mintegy 30 millió forintot fizet az étterem bérletéért. Közölte, meghívja a két képviselőt a menzára, akik így bementek az épületbe. Visszatérésüket követően Gréczy Zsolt újságíróknak elmondta, hogy két menüt vásároltak, amit ételhordóban elhoztak és elvisznek az Iványi Gábor lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesületnek.