Gedeon napja van. | 2024.03.28

Agrárkamara: az idén a kajszibarack termése talán a 10 ezer tonnát sem éri el 

2018-07-31 13:15:00

Magyarországon mintegy 5000 hektáron termesztenek kajszibarackot, ebből évente átlagosan 30 ezer tonna terem, idén azonban a tavaszi fagyok hatására bekövetkezett rügykárosodás miatt jelentősen csökken az éves termés mennyisége, elképzelhető, hogy a 10 ezer tonnát sem éri el - mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke kedden az M1 aktuális csatornán. 

    A kár főként a Somogy és Zala megyében, illetve a Duna-Tisza közében lévő ültetvényeket sújtja, míg az észak-magyarországi térséget, ahol a gönci sárgabarack is terem, kevésbé. A termésmennyiség visszaesése miatt erős a kereslet a piacon, ezért a vásárlóknak a fogyasztói árak emelkedésével kell számolniuk - tette hozzá a kertészeti osztály elnöke.  
    Mártonffy Béla szólt arról is, hogy ez a fajta rügykárosodás Magyarország mellett Görögországban, Franciaországban és Olaszországban is előfordult, Spanyolországban azonban alig éreztette hatását, így az ottani termés körülbelül 20-25 százalékkal nagyobb a tavalyinál.
    Hozzátette, a magyar kajszi jó ízű, Európában főként a német és az osztrák piacon keresett. Magyarországon a termés 70 százalékát az ipar használja fel, 30 százalékát pedig a lakosság frissen fogyasztja el.