Emma napja van. | 2024.04.19

Fidesz: azok riogatnak, akik mindent megtettek, hogy összeomoljon a betegellátás

2018-07-24 18:59:00

A Fidesz szerint azok riogatnak az egészségügy válsághelyzetével, akik kormányzásuk alatt mindent megtettek azért, hogy összeomoljon a magyar betegellátás.

    A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy László Imre, a Demokratikus Koalíció egyik országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján azt mondta, válsághelyzettel fenyeget, hogy a jövő évi költségvetésben az egészségügyre szánt források nem érik el a gazdasági össztermék (GDP) négy százalékát.
    A Fidesz reagálásában azt írta, "Gyurcsányék" 600 milliárd forintot vettek el az egészségügytől, eladósították, leamortizálták és bezárták a kórházakat, elvettek egyhavi bért az egészségügyi dolgozóktól és megalázóan alacsony fizetésért dolgoztatták őket - olvasható a közleményben.
    Ezzel szemben a közlés szerint a Fidesz-KDNP 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, jövőre összesen 191 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint az idén, és 647 milliárddal több, mint 2010-ben. Emellett folytatódik az egészségügyi szakdolgozók bérének emelése, országszerte újulnak meg a kórházak, rendelők, és elindult Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja - sorolta a Fidesz.