Auguszta napja van. | 2024.03.29

Felfelé korrigálta a kiskereskedelmi adatokat második becslésével a KSH

2018-05-24 10:15:00

Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 8,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvét miatt - 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai  Hivatal (KSH) csütörtökön. A május 4-én kiadott első becsléshez képest mind a nyers, mind  a kiigazított adatot 0,2 százalékponttal felfelé javította a hivatal. 

    Az első negyedévi növekedés a naptárhatástól megtisztított adatok szerint szintén 7,3 százalékos lett az előzetesen jelzett 7,2 százalék helyett, a nyers adat 7,8 százalékos növekedést mutat a korábbi 7,7 százalékkal szemben.  
    A márciusi növekedést az élelmiszer eladások 7,7 százalékos növekedése húzta a februári 3,6 százalék és az előzetesen jelzett 7,0 százalék után, amiben szerepe lehetett a tízezer forintos Erzsébet-utalványoknak és a húsvéti bevásárlásnak.  Az élelmiszer-kiskereskedelem 79 százalék-át adó élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 9,6, százalékkal nőtt a változatlan áron számolt forgalom,  míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzletekben 2,1 százalékkal nőtt.
    A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 7,4, százalékkal nőtt a naptárhatástól megtisztított forgalom az első becslésben közölt 7,8 százalék helyett. A gyógyszer-, gyógyászati termék- és illatszerüzletekben 15,8 százalékkal nőtt az értékesítés,  az iparcikk jellegű vegyesboltokban 7,2 százalékkal, a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk üzletekben 5,7 százalékkal emelkedtek az eladások. A bútor-, műszakicikk-üzletekben 4,6 százalékos volt a növekedés. Ezzel szemben csökkent a forgalom volumene a textil-, ruházati és lábbeli üzletekben 6,1 százalékkal, valamint a használtcikk üzletekben 13,5 százalékkal.
     Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 4,0 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 26,6 százalékkal emelkedett.
    Az üzemanyag-kiskereskedelemben 5,1 százalékkal nőtt az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. 
    A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai a tavaly márciusi szinten stagnáltak. 
    A KSH jelentése hozzátette: az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 908,6 milliárd forint volt márciusban.
     Az országos kiskereskedelmi forgalom 49 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 36 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 15 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.