Auguszta napja van. | 2024.03.29

Befejezte a szolgálatot az osztrák katonai kontingens Magyarországon

2017-12-04 12:18:51

Befejezte a szolgálatot hétfőn az a csaknem kétszáz osztrák katona, aki 2016 novembere óta a határvédelmi feladatok műszaki munkálataiban vett részt a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárnál Hódmezővásárhelyen.

    Ruszin Romulusz, a lövészdandár parancsnoka a Zrínyi Miklós laktanyában tartott ünnepségen elmondta, az osztrák katonák részt vettek a határvédelmi bázisok építésében, a határvédelem logisztikai támogatásában, és megépítettek több kilométernyi utat. Végső soron az Európát érintő illegális migrációs hullám megakadályozásában segítettek - hangsúlyozta.
    A feladatokat a magyar honvédség szentesi 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede koordinálta - tette hozzá.
    "Megtisztelő volt együtt őrizni Európa határát" - fogalmazott a tábornok.
    Volkmar Ertl ezredes, az osztrák kontingens parancsnoka kifejtette, a magyar-szerb határszakaszon öt helyszínen 12 kilométernyi zúzottköves utat építettek, Kelebia környékén egy tábor építése céljából földmunkákat végeztek, és a szállítási-logisztikai feladatokban vettek részt, amelynek során 250 ezer kilométert tettek meg.
    Hozzátette, a schengeni külső határon lévő haderő reakcióképességének fejlesztésében, ezáltal a humanitárius szituáció javításában is láttak el feladatot. Az építő- és útépítő gépek kezelésében ők is fontos szakmai tapasztalatokra tettek szert - jegyezte meg.
    Tavaly november óta négy kontingensben 199 osztrák katona vett részt a misszióban, közülük ötvenen több mint három hónapig teljesítettek szolgálatot Magyarországon. 2015-ben cseh és szlovák katonák vettek részt logisztikai támogató feladatokban Magyarországon.