Auguszta napja van. | 2024.03.29

Elfogadták a megyei foglalkoztatási stratégiát

2017-09-04 09:05:00

A megyei közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Foglalkoztatási Stratégiája 2016-2021 című dokumentumot.

Török Dezső elnök nyitotta meg a közgyűlést. Tájékoztatást adott a legutóbbi ülés óta történt fontosabb eseményekről, majd javaslatot tett az ülés napirendjére, amelyet a testület elfogadott. Ezt követően ünnepélyes keretek közt átadták Frónáné Balla Évának a Kossuth Zsuzsanna emlékplakettet, amelyet egyéb elfoglaltsága miatt az eredeti időpontban nem tudott átvenni.

 

Díjátadás után - közös fotó a családi albumba

Módosították a megyei önkormányzat 2017. évi költségvetését. Mint dr. Sáfrány Borbála  osztályvezető tájékoztatásként elmondta, erre azért van szükség, hogy beépítsék az idén elnyert pályázati támogatásokat a pénzügyi tervbe. Tájékoztató hangzott el a megyei klímastratégiával és a környezetvédelmi szemléletformálással foglalkozó pályázat előrehaladásáról. A közgyűlés megtárgyalta és elfogadta a megye környezetvédelmi programjának 2017-2022 egyeztetési változatát. Dr. Pálvölgyi Tamás témafelelős elmondta, hogy 14 szakember vett részt az anyag elkészítésében. Teljes körű elemzésre törekedtek. Mivel a folyóvizek döntő többsége határon túlról érkezik javasolta a monitoring rendszer megerősítését. Számos képviselői javaslat is elhangzott a sajtóban történő környezettudatos szemléletformálástól a Rakacai-víztározó iszaptalanításáig. Az úgynevezett „társadalmasítás” keretében a civil szervezetek, lakosok is kifejthetik a véleményüket.

Határozatképes volt a közgyűlés

Az úgynevezett foglalkoztatási paktum pályázat keretében elkészült Borsod-Abaúj-Zemplén megye foglalkoztatási stratégiája 2016-2021 című dokumentum, amelyet a közgyűlés megtárgyalt és elfogadott. „A jövőbeni munkavégzés szempontjából kiemelten fontos” – értékelte a dokumentumot Török Dezső. A közgyűlés elnöke elmondta, hogy évente felülvizsgálják az anyagot. A munkaadók, munkavállalók körében is felmérést végeznek, s ha szükséges, akkor korrigálnak. A projektre egyébként 2,3 milliárd forint áll rendelkezésre, amely keretében 5.000 személyt szeretnének elérni a különböző támogatott programokkal.

A közgyűlés elnöke (középen) részletes tájékoztatást adott a legutóbbi közgyűlés óta történtekről

 

A közgyűlés zárt ülés keretében döntött a megyei sportélet és az értékmegőrzés támogatására kiírt pályázatokkal kapcsolatban.