Tivadar napja van. | 2024.04.20

A közel-keleti etnikai és vallási erőszak megoldásáról tanácskozik 70 ország Madridban

2017-05-24 11:46:00

 Mintegy 70 ország, köztük Magyarország, és több nemzetközi szervezet részvételével vette kezdetét az Etnikai és Vallási Erőszak a Közel-Keleten című nemzetközi konferencia Madridban szerdán.

    A Spanyolország és Jordánia közös elnökségével megrendezett tanácskozás kezdetén a jelenlévők egy perc néma főhajtással emlékeztek a két nappal ezelőtti manchesteri támadás áldozataira.
    A tanácskozást megnyitó beszédében Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszter hangsúlyozta: az iszlám a béke és a szeretet vallása, amit viszont az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet képvisel, az torzítás, nem tartozik egy valláshoz és kultúrához sem, célja, hogy megossza a világot.
    Meggyőződését fejezte ki, hogy ezt a bűnözői kisebbséget legyőzi a többség, de hozzátette, hogy ehhez az egész világ támogatására szükség van. "A béke minden nép joga" - jegyezte meg.
    Alfonso Dastis spanyol külügyminiszter szerint a térségben kialakult drámai helyzet veszélybe sodorja az etnikai és vallási gazdagságot és sokszínűséget a Közel-Keleten.
    "Harcolni a szélsőséges barbárság ellen morális kötelesség és politikai felelősség" - jelentette ki, kiemelve, hogy ezért ez a spanyol külpolitikai egyik prioritása. 
    A madridi konferencia célja, hogy a jelenlévők "felemeljék szavukat" a dzsihadista Iszlám Állam (IÁ) és más terrorszervezetek ellen, valamint felhívják a figyelmet az etnikai és vallási üldözés problémájára, amely tovább fokozódott az elmúlt években a szíriai és iraki konfliktusok miatt a Közel-Keleten.
    Spanyol diplomáciai források emlékeztettek, hogy a térségben mintegy 2,5 millióan kényszerültek elhagyni lakóhelyüket etnikai vagy vallási üldöztetés miatt.
    A nemzetközi közösség 2015 szeptemberében Párizsban gyűlt össze először a témában rendezett konferencián, akkor még 56 ország részvételével, és akciótervet fogadtak el az üldözöttek védelmére és az etnikai és vallási üldözés elleni küzdelem ösztönzésére.
    Ennek eléréséhez három fő elemet határoztak meg. Ezek egyike a veszélyeztetett lakosság szükségleteinek megfelelő válaszok megtalálása és önkéntes, fenntartható hazatérésük előkészítése, megkönnyítése. Másik összetevő az emberi jogokat tiszteletben tartó politikai megoldások előmozdítása és a kulturális, vallási sokszínűség megőrzése a Közel-Keleten. Harmadik pontként pedig azt említették, hogy véget kell vetni azok büntetlenségének, akik bűncselekményeket követtek el mások ellen etnikai hovatartozásuk vagy vallási meggyőződésük miatt; ráadásul ezek bizonyos esetekben háborús bűnöknek, emberiesség elleni bűntetteknek minősülnek.
    A madridi tanácskozáson áttekintik az eddigi intézkedések megvalósulását és eredményeit, valamint várhatóan javaslatot tesznek az akcióterv folytatására.
    A részt vevő országok között van Irak, Jordánia, Örményország, Bahrein, Luxemburg, Algéria, Egyiptom, Görögország, Kazahsztán, Törökország és Horvátország is.
    Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli.
    Meghívottként van jelen az iraki jazidi kisebbség jogaiért küzdő Nadia Murád, akit 21 éves korában, 2014-ben elraboltak és rabszolgasorba kényszerítettek az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei Irakban. A szexrabszolgaság áldozatául esett nők jogaiért kiálló Nadia Murádnak három hónap után sikerült megszöknie, később az ENSZ jószolgálati nagykövete lett, idén pedig a Nobel-békedíjra is jelölték.