Gedeon napja van. | 2024.03.28

A Ferencváros nehéz, a Győr könnyebb helyzetben

2017-04-14 15:12:00

A Ferencváros nehéz, a Győr könnyebb helyzetben várja a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szombati visszavágóját.

    Az FTC nem játszott jól, de kiválóan küzdött, és hosszú ideig jól tartotta magát az első mérkőzésen a címvédő CSM Bucuresti otthonában. A nagy iramú hajrában a magyar csapatnak nem sikerült egyenlítenie, sőt, hibáit kihasználva a románok ötgólos előnyt alakítottak ki (30-25).
    A 11 gólt szerző Kovacsics Anikó úgy vélekedett, kevesen voltak, ezért elfáradtak a végjátékra. A Ferencváros dolgát nehezíti, hogy - a BL honlapja szerint - a csapatkapitány Szucsánszki Zita, valamint a szintén sérüléssel bajlódó Hornyák Dóra játéka továbbra is kérdéses.
    Kovacsics úgy fogalmazott, nincs olyan csapattársa, aki nem hisz a párharc megfordításában. "Bár a hozzáállásunkkal nem volt gond, sokkal jobban kell játszanunk, hogy legyen esélyünk a négyes döntőbe jutásra. Hatékonyabban kell védekeznünk, és tudásunk legjavára lesz szükségünk, hiszen ellenfelünk a mezőny egyik legjobb csapata. Nehéz feladat vár ránk, de ez nem ijeszt meg minket" - nyilatkozta.
    A bukarestiek a BL mostani idényében háromszor nyertek, és szintén háromszor veszítettek idegenben, míg az FTC hazai mérlege négy győzelem és két vereség.
    A szombat délutáni visszavágót megelőzően nem nyitnak ki a BOK (volt Syma) Csarnok pénztárai, ugyanis elővételben minden jegy elkelt.
    Az előző kiírásban BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC sem hozta korábbi jó formáját a francia Metz otthonában, de az egygólos hátrány (31-32) könnyen ledolgozhatónak tűnik. Danyi Gábor másodedző a klub honlapján elmondta, az idegenbeli meccs nem úgy alakult, ahogyan várták, de pozitívum, hogy ötgólos hátrányból felálltak.
    "Hazai pályán a legjobbunkat kell nyújtanunk. Nagyon alaposan készülünk, és azt gondolom, ha a védekezésünk javul, akkor nem lehet kérdés a továbbjutásunk" - tette hozzá.
    A Metz korábbi és a Győr jelenlegi légiósa, a holland Yvette Broch a BL honlapján elmondta, továbbra is figyelemmel kíséri a franciák szereplését, ezért tudja, hogy nagyon kemény mérkőzés vár rájuk.
    "Még nyitott a továbbjutás kérdése, az egygólos különbség nem jelent semmit. Számunkra előny, hogy otthon játszunk, de biztos vagyok benne, hogy a Metz is mindent bele fog adni" - fogalmazott a 26 éves beálló.
    A vezetőedző Konkoly Csaba, illetve a jobbátlövő Szekerczés Luca csapata, a német TuS Metzingen szombaton játssza az EHF Kupa elődöntőjének visszavágóját, amely azonban csupán formalitásnak tűnik, mivel az első meccsen, hazai pályán 29-18-ra kikapott az orosz Rosztov-Dontól.

    Női Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
    ----------------------------------------------
    szombat:
FTC-Rail Cargo Hungaria - CSM Bucuresti (román), BOK Csarnok 16.45 (az első mérkőzésen: 25-30)
Larvik (norvég)-Buducnost Podgorica (montenegrói) 17.00 (17-31)
Vardar Szkopje (macedón)-Midtjylland (dán) 17.30 (28-26)
Győri Audi ETO KC-Metz (francia) 19.00 (31-32)