Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szemző Tibor multimédiás filmzene-koncertje a BMC-ben

2017-04-14 11:30:00

Multimédiás koncerten mutatja be az 1945 című új magyar film zenéjét Szemző Tibor április 15-én szombaton a Budapest Music Centerben (BMC).

    "Mérhetetlenül meg vagyok fertőzve a filmmel. Munkáim zenei darabok, amelyekben nagyon fontos a narratív elem, nem kevésbé a képi szólam, úgyis mondhatnám, hogy a zene felől készítek filmet" - idézte Szemző Tibort a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közlemény.
    Az 1945 - Film a hangok felől című koncerten Szemző társai a Moment's Notice Trió tagjai lesznek, akik számos európai és tengerentúli koncert után először állnak hazai színpadon. A zenekarban ifj. Kurtág György billentyűs hangszereket és elektronikát szólaltat meg, Lukács Miklós cimbalmon játszik, Gőz László pedig harsonán és kagylókon.
    Az előadás egyfajta élő továbbgondolása, kitágítása a Török Ferenc által rendezett film zenei világának, Szemző narrátorként kalauzolja a koncert közönségét. Az akusztikus élményt a film néhány főszereplőjének jelenléte emeli, Angelus Iván táncművész és Nagy Marcell operatőr rögtönzött akciói idézik meg a film atmoszféráját. Az est vizuális hátterét Ragályi Elemér fekete-fehér képsorainak filmbeli részletei és kimaradt kockái, illetve korabeli fotográfiák erősítik. A látványt és a színpadi jelenlétet Török Ferenc rendezi egységes egésszé.
    Szemző Tibor a hetvenes évek közepétől törekszik arra, hogy a megszokott zeneszerzői formavilágtól távolabb eső, egyéni hangot dolgozzon ki. Bár készít filmeket, színpadi műveket, installációkat, szerez zenét, művészetének lényege a finom visszafogottságot mutató filmzenéin keresztül érthető meg.
    Az 1945 című fekete-fehér alkotás a második világháború utáni első nyáron játszódik egy magyarországi faluban, ahol az emberek felejteni akarják a világégés borzalmait és örömre, új kezdetre, gyarapodásra vágynak. Azonban a jegyző fiának esküvője napján megjelenik két ortodox zsidó, akikről senki sem tudja, hogy mit akarnak.
    A mozi Szántó T. Gábor Hazatérés című elbeszélése alapján készült, a forgatókönyv a szerző és a rendező közös munkája, a főszerepet Rudolf Péter alakítja, az operatőr Ragályi Elemér volt. A Magyar Nemzeti Filmalap 316 millió forintos támogatásával készült alkotást április 20-tól vetítik a mozikban.