Andrea napja van. | 2024.04.18

Rangos szakmai elismerést kapott a Csányi Alapítvány

2017-04-09 17:21:52

Elsők között ismerték el a Csányi Alapítványt mint kiemelkedő fiatal tehetséggondozó szervezetet a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért díjjal. Az idén 12 éves alapítvány 2017-ben újabb 30 gyermeket von be a komplex tanulmányi és segítő programjába.

    A Csányi Sándor által 2005-ben életre hívott Csányi Alapítvány Életút Programja általános iskola ötödikes osztályától az első végzettség megszerzéséig támogatja a hátrányos helyzetű gyermekeket. Tanulmányaik végéig mentorok, pedagógusok, családsegítők támogatják őket tehetségük kibontakoztatásában, valamint a szociális helyzetükből adódó elmaradásaik pótlásában. A program további célja, hogy összetartó közösségeket alakítson ki, elősegítse az esélyegyenlőség, a társadalmi mobilitás megvalósulását.
    Az alapítvány sikerét igazolja, hogy 2016-ban megkapta a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek és szervezetek számára megalapított Bonis Bona díjat. A 800 jelölt közé kizárólag szakmai jelölés útján lehetett bekerülni, akik közül 58 szakember és 5 szervezet kapta meg az elismerést. Emellett Radoszáv Miklós operatív igazgató átvette a Magyar Érdemrend Középkeresztjét a gyermekjogok érvényre juttatása, valamint a családjukat nélkülözni kényszerülő, hátrányos helyzetű, illetve veszélyeztetett gyermekek védelme és tehetséggondozása terén végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként - tájékoztatta az alapítvány vasárnap az MTI-t.
    "Büszkék vagyunk arra, hogy a több mint egy évtizede eredményesen működő munkát tavaly a szakma is elismerte. Köszönet illeti a mentorok, szaktanárok és önkéntesek kitartó munkáját, a partnerként segítő szülőket, és természetesen a szorgosan dolgozó gyermekeket. Külön öröm, hogy az alapítvány fennállása óta először gratulálhatunk a frissdiplomás György-Dávid Valentinnak. Igazi mérföldkő ez a gyermekenként 12-14 évre tervezett Életút Program történetében" - mondta Csányi Sándor.
    Ez év tavaszán Jászberényben és Nagybajomban újabb 30 gyermek kap lehetőséget a programhoz való csatlakozásra, velük együtt az alapítvány 380 gyermeket támogat az Életút Programjában. 2016-ban a képzések és foglalkozások országszerte hat helyszínen, 18 mentor, 57 fejlesztőtanár és 86 magyar illetve különféle nemzetiségű önkéntes közreműködésével valósultak meg. A támogatottak mindegyike kiváló teljesítményt nyújt, közülük a kimagasló eredményt elérő 153 fiatalt tanulmányi ösztöndíjban is részesíti az alapítvány.
    A program részesei közül 56-an felsőoktatásban, 20 fiatal felsőfokú szakképzésben, 78 tanuló középiskolában, 189 gyermek pedig általános iskolában tanul. Az elmúlt 12 évben 134 diák szerzett komplett ECDL (európai számítógép-használói) bizonyítványt, és összesen 232 alkalommal vizsgáztak sikeresen angol, német, spanyol vagy francia nyelvből.