Gedeon napja van. | 2024.03.28

Iposz-elnök: előtérbe helyezik a vállalkozások felkészítését

2017-03-28 06:09:09

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) az idén a kisiparosokat érintő kedvező adózási szabályok ismertetésére, a feketegazdaság elleni eredményesebb fellépésre, a vállalkozások digitalizációjára, a munkaerő-utánpótlásra helyezi a hangsúlyt - mondta Németh László elnök az MTI-nek.

    A szövetség nemrégiben fogadta el a 2017 legyen a mikro- és kisvállalkozások éve című akciótervet.
    Az Iposz elnöke kiemelte, hogy szerintük a kisiparosok, kézművesek körében még mindig nem eléggé ismertek a kisvállalkozásoknak ajánlott kedvező adózási formák, azaz a kisvállalati adó (kiva) és a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata), mert a könyvelők nem tartják fontosnak a részletek ezen adónemek előnyeinek ismertetését, illetve részben nem is áll érdekükben ezt megtenni.
    Példaként említette, hogy a kata választásakor a nyugdíj előtt álló főállású kisvállalkozók jellemzően nemigen tudják, hogy ez az adózási forma csökkentett szolgálati időt von maga után, ezt nem mérlegelik, utólag szembesülnek a szabállyal, valamint annak következményeivel.
    Elmondta, fontosnak tartják, hogy a kézműveseket felkészítsék a digitalizációra, ezért a visegrádi országok társszövetségeivel közösen programot indítanának arra, hogy felhívják a figyelmet az elektronikus megoldásokra, illetve vizsgálják ezek kisiparosokra gyakorolt hatását.
    Kitért arra, hogy tíz-tizenkét éven belül jelentős gondok lehetnek a helyi szinten jelenleg még elérhető szolgáltatások nyújtásával, ha nem lesz megfelelő utánpótlás. Szerinte a fiatalokat nemcsak a szakmai ismeretekre, hanem a vállalkozás működtetésére is ki kellene képezni, már csak azért is, mert az elkövetkezendő időszakban gondot jelent majd a kisvállalkozások átörökítése.
    Az Iposz elnöke elmondta azt is: javaslatot készítenek a feketepiacon feketén működő "vállalkozóknak látszó elemeket" kiszűrő ellenőrzésre és a szankcionálás módjára, mert "aki nem adózik, azzal nem lehet versenyezni". A szövetség szerint a  gazdaság fehérítését eredményezné az áfacsökkentés, amire azért is szükség lenne, hogy a lakossági szolgáltatás "ne menjen a feketepiac irányába" - tette hozzá.