Csongor napja van. | 2024.04.16

Német ügynöknek nevezte a Die Welt letartóztatott újságíróját a török elnök

2017-03-04 09:59:00

Német ügynöknek nevezte Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban egy rendezvényen a Die Welt című német lap hétfőn Törökországban előzetes letartóztatásba helyezett újságíróját, Deniz Yücelt - írta az Aksam török napilap internetes oldalán.

    Az államfő úgy fogalmazott: "Ez az ember a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet képviselőjeként, német ügynökként egy hónapon át bujkált a német konzulátuson. Amikor a kiadását kértük, először nem adták, majd mégis. Az igazságszolgáltatás pedig végezte a dolgát és elrendelte a letartóztatatását. Eközben terroristák százai, ezrei tartják rettegésben Németországot".
    A Die Welt német-török kettős állampolgárságú tudósítóját 13 napi rendőri őrizet után hétfőn helyezték előzetes letartóztatásba terrorpropaganda terjesztése és közösség elleni izgatás gyanúja miatt. A török hatóságok mindenekelőtt a Németországban is terrorszervezetként számon tartott PKK egy vezetőjével készített interjúját kifogásolják.
    Erdogan beszédében arra az esetre is reagált, hogy a délnyugat-németországi Gaggenau város önkormányzata megtiltotta két török tárcavezetőnek, hogy csütörtökön a helyi török közösség előtti felszólalásaikkal a népszavazásra kiírt török elnöki rendszer bevezetése mellett kampányoljanak. Mint fogalmazott: az igazságügyi miniszteremet korlátozzák, de Cemil Bayikot, a PKK egyik vezetőjét a terrorszervezet főhadiszállásának számító észak-iraki Kandil-hegységből élőben kapcsolják és beszéltetik. Hozzátette: "várjatok, még az ügy elején vagyunk. Törökország ezt a kérdést nem hagyja annyiban. A történtekről minden nemzetközi fórumon beszélünk majd".
    A török elnök azt is leszögezte: nem ismeri el az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testületének, a Velencei Bizottságnak a legutóbbi megállapítását, amely szerint Törökország drámai módon távolodik a demokráciától, és tekintélyelvű rendszerré, autokráciává formálódik. "Írjon annyi jelentést, amennyit szeretne, nem ismerjük el" - hangoztatta Erdogan.