Andrea napja van. | 2024.04.18

Magyar régészek legújabb eredményeiről tartanak nyilvános előadásokat az MTA-n

2016-05-03 12:12:49

 

Szenzációk a föld alól címmel nyilvános régészeti előadásokat tartanak szerdán a Magyar Tudományos Akadémián, ahol kutatók kalauzolják a látogatókat a római városközponttól egy 85 millió éves dinoszaurusz lelőhelyéig.

 

    Szabó Miklós régész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja az M1 aktuális csatorna keddi adásában elmondta: az MTA éves közgyűléséhez kapcsolódóan rendezik meg minden évben az előadássorozatot, amelyen az idén a régészet legfrissebb eredményeiről számolnak be.
    Mint elmondta, a Szulejmánnal kapcsolatos leleteket Fodor Pál turkológus fogja értelmezni és értékelni.
    A Római Birodalomba, az egykori Pannonia provinciába vezeti a hallgatókat Borhy László régész. Az akadémikus egy római város, Brigetio (Ószőny) újjászületésének folyamatát ismerteti. 
    Szabó Miklós hangsúlyozta, hogy Ószőnyben már a 20. század első felében jelentős ásatások zajlottak. A Duna-parton elterülő római városban jelentős katonai tábor működött, az ásatások során pedig egyre gazdagabb kép tárult fel a pannóniai településről - mondta. 
    Szabó Miklós előadásában szó lesz egy burgundiai kelta település feltárásáról, amelybe még Francois Mitterrand francia elnök kezdeményezésre vonták be a magyar régész csoportot. A gall haeduus törzs Mont Beuvray-ban található egykori fővárosában a magyar régészek a feltárás során megtaláltak egy római típusú fórumot, a hozzá tartozó csarnokkal, amely ügyintézésre szolgált.
    Szabó Miklós elmondta: Julius Caesar jó viszonyt ápolt a bennszülött keltákkal. Krisztus előtt 58-ban, amikor elindult a gall háború, a római császár gyakran tartózkodott a településen, és innen irányította az eseményeket.
    "Caesar korában itt megpróbálták a korábbi törzsi struktúrát rómaivá átszervezni, és létrehozni azokat a középületeket, amelyek ehhez tartoztak" - hívta fel a figyelmet Szabó Miklós régész.