Emma napja van. | 2024.04.19

Idén már 15. alkalommal rendezik meg az Idegenvezetők világnapját

2016-02-27 15:50:00

 A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint annak Idegenvezetői Továbbképző Központja idén immár 15. alkalommal szervezi meg a fővárosban az Idegenvezetői világnapot. Az esemény keretében budapesti idegenvezetők mutatják be február 25. és 28. között a főváros nevezetességeit és történelmi értékeit az érdeklődők számára.

    Az idegenvezetők jóvoltából ismét számtalan tematikus sétával, koncerttel, múzeumi tárlatvezetéssel és vasárnap buszos, hajós, villamosos városnézéssel várják a városlakókat, családokat, érdeklődőket, külföldieket és fővároson kívülieket. Idén először a mozgássérült buszok mellett, a hajós programon is lesz lehetősége részt venni a mozgássérülteknek.
    A rendezvény részletes és folyamatosan frissülő programja a www.bkik.hu oldalon olvasható.
    1985-ben az Idegenvezetők Világszövetségének Egyesülete (WFTGA) első találkozóján született a gondolat, hogy február utolsó vasárnapja legyen az Idegenvezetők világnapja, amelyen az idegenvezetők elsősorban a turizmusban dolgozók, az utazási irodák, a szakemberek számára szeretnék bemutatni tudásukat, új lehetőségeket feltárva, valamint hogy felkeltsék a városvezetők, a média, a helyi lakosság figyelmét az idegenvezetők szakmai felkészültségére, értékteremtő és közvetítő munkájára. 1990-ben a világ 15 országának részvételével rendezték meg először a világnapot.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó