Auguszta napja van. | 2024.03.29

OKF: nincs elzárt település az országban

2016-01-06 07:56:02

 Jelenleg nincs a télies útviszonyok miatt lezárt útszakasz vagy elzárt település az országban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerda reggel az MTI-vel.

    Hajdu Márton elmondta: kifejezetten a télies időjárás és az ónos eső miatt Somogy, Zala és Baranya megyében kedden megerősítették az ügyeleti szolgálatot. Baranya megyében a 7,5 tonna össztömeget meghaladó gépjárművek nem közlekedhetnek.
    Kedd este óta viszonylag kevés baleset történt, harmincnál is kevesebbszer riasztották a tűzoltókat - mondta az OKF szóvivője. Hajdu Márton szerint ez az időben érkezett tájékoztatásnak köszönhető, és annak, hogy úgy tűnik, az emberek is figyelembe vették a hattósági figyelmeztetéseket.
    Az OKF szóvivője ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az ország déli részén több helyen továbbra is másodfokú riasztás van érvényben az ónos eső veszélye miatt, ezért azt kérik, hogy a meteorológiai szolgálat és katasztrófavédelem honlapján, Facebook-oldalain mindenki kövesse az előrejelzéseket, figyelmeztetéseket, illetve a közútkezelő tájékoztatását az útviszonyok állapotáról.
    A meteorológiai szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: délelőtt a Dél-Dunántúlon és az Alföldön, délután inkább csak az utóbbi területen várható ónos eső, néhol fagyott eső. Másutt egyre inkább a havazás lesz a jellemző. Estig a Dunántúl nagy részén 5-15 centiméter vastag friss hó hullhat, míg az ónos esős vidékeken délelőtt még több milliméter vastag jégréteg alakulhat ki - tették hozzá.