Emma napja van. | 2024.04.19

OGY - A kínai népi gyűlés alelnökét fogadta Kövér László

2015-11-19 12:17:39

 A parlamenti kapcsolatokról és a sikeres gazdasági együttműködésről volt szó többek között Kövér László, az Országgyűlés elnöke és a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Jen Csün-csi, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése alelnökének csütörtöki budapesti megbeszélésén.

    A megbeszélésen a felek áttekintették a parlamenti kapcsolatokat, és kifejezték szándékukat a jól működő gazdasági, kereskedelmi, kulturális, oktatási és turisztikai együttműködés további erősítésére - tájékoztatta a találkozóról Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-t.
    Közlése szerint a felek a sikeres gazdasági együttműködés példájaként megelégedéssel említették, hogy minden akadály elhárult a kínai hitelből megvalósuló Belgrád-Budapest vasútvonal korszerűsítéséről szóló szerződés aláírása elől.
    Az eszmecserén mindketten reményüket fejezték ki, hogy a mostani tárgyalások megerősítik a két ország törvényhozó testületeinek kapcsolatát, a szakbizottságok közötti együttműködést és tapasztalatcserét. Szilágyi Zoltán MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az alelnök tolmácsolta a népi gyűlés elnökének meghívását, amit a magyar házelnök elfogadott.  
     Jen Csün-csi asszony a nap folyamán megbeszélést folytat Mátrai Márta háznaggyal és a Magyar-Kínai Baráti Tagozat képviselőivel.