Gedeon napja van. | 2024.03.28

OGY - Krónika 2. rész (honvédelmi jogszabályok)

2015-11-19 11:24:10

 A tömeges bevándorlási helyzet miatt a honvédek és honvédségi közalkalmazottak foglalkoztatásának új szabályairól szóló módosításról tárgyalt csütörtökön az Országgyűlés.

         
    Egyes honvédelemi tárgyú törvények módosítása
    
    Vargha: rugalmassá teszik a válságkezelésben részt vevők munkavégzését
    
    Vargha Tamás, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára expozéjában felidézte, hogy a honvédség immár közreműködik a tömeges bevándorlás kezelésében és segíti a rendőrség munkáját az államhatár őrzésében, erőszakos cselekmények elhárításában. Magyarország és az unió határának védelme nem lezárt ügy - fogalmazott, hozzátéve, a többletfeladatok indokolják a jogszabály-módosításokat.
    Kifejtette, hogy a törvénycsomag egyik célja a honvédségi közalkalmazottak munkavégzését érinti, esetükben eltérhetnek a közalkalmazotti szabályozástól közös megegyezés alapján. A válsághelyzet jelentős személyi állományt érint és időben elhúzódik, emiatt szükséges a katonák kivételes és speciális munkavégzését rögzíteni a tömeges bevándorlással, illetve más katasztrófahelyzetekkel összefüggésben.
    Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a honvédek ideiglenes tehermentesítésére fegyveres biztonsági őrök őrizhetnek egyes honvédségi létesítményeket.
    Vargha Tamás a párizsi merényletekkel összefüggésben beszélt arról, hogy meg kell védeni az embereket úgy, hogy abból lehetőleg semmit ne érezzenek. A javaslat támogatását kérte, azzal indokolva: szükség van a válságkezelésre.
    
    Fidesz: válságkezelő megoldásokra van szükség
        
    Vas Imre, a Fidesz vezérszónoka úgy értékelt: a magyar honvédség időben reagált az ellenőrzés nélkül érkező migránsok tömegére a biztonsági határzár felállításával, azonban ezután is szükség van a válságkezelő intézkedésekre.
    A honvédségnek nem tervezett többletfeladatai adódtak, amire reagálni kell - fejtette ki, és frakciója nevében megköszönte a katonák áldozatos és sikeres munkáját. Célként jelölte meg, hogy az új helyzetben rugalmasabb legyen az érintettek foglalkoztatása, a katonákat pedig fegyveres biztonsági őrök tehermentesíthessék.
    Szavai szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet a honvédség jelentős létszámú és időben elhúzódó igénybe vételével járhat, ezért szükséges a személyügyi keret rugalmasabbá tétele.
    
    MSZP: botrányos a javaslat
    
    Demeter Márta, az MSZP vezérszónoka a "pofátlanság netovábbjának" nevezte a javaslatot, szerinte a kormány leépítette a honvédséget, óriási forrásokat vont el, s most a változó biztonságpolitikai helyzet miatt nem tudja kezelni a többletfeladatokat.
    Azt mondta: a leterhelt katonákat és közalkalmazottakat korlátlanul túlterheltté teszik, s cinikus, hogy ehhez a beleegyezésüket várják. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy megfosztják jogaiktól az érintetteket.
    Az ellenzéki politikus azt kérdezte, hogy a létesítmények őrzésére vonatkozó rendelkezések többletkövetelményt vagy a főszabály enyhítését jelentik-e a fegyveres biztonsági őrségre vonatkozóan.
    A szocialista képviselő szerint a védelem ott kezdődik, hogy a kormány nem építi le a honvédséget, biztosítja a forrásokat a megnövelt feladatokra és folyamatosan fejleszt.
    
    KDNP: a javaslat hosszú távra rendezi a helyzetet    
    
    Hollik István, a KDNP vezérszónoka is megköszönte a honvédség munkáját, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a válsághelyzetnek még nincs vége, ezért hosszú távon rendezni kell a munka rugalmas szervezését.
    Kitért arra, hogy a javaslat a külön jogrendet nem igénylő, de a hétköznapitól eltérő esetekre vonatkozik. Garanciális elemnek értékelte, hogy a szolgálatteljesítésre vonatkozó szabályokat az elöljáró határozza meg és a közös megállapodás az irányadó. Azt mondta, a katonai elöljárónak figyelemmel kell lennie a szükségességi és arányossági követelményekre.
    A kormánypárti képviselő az indítvány támogatására buzdított.
    
    Jobbik: önálló határőrségre lenne szükség
    
    Kulcsár Gergely, a Jobbik vezérszónoka irreálisnak nevezte a munkaidőre vonatkozó tervezett módosításokat, szerinte a túlmunkát ellentételezni kell, anélkül nem működik.
    Kitért arra, hogy nincs jól, ha fegyveres biztonsági őrök őrizhetnek egyes létesítményeket, s ennek oka szerinte az a kapacitáshiány, amiért az elmúlt 25 év kormányai a felelősök. A honvédség leépítésében az MSZP is oroszlánrészt vállalt - mondta a szocialista vezérszónoknak címezve.
    A jobbikos képviselő ismét az önálló határőrség felállítását szorgalmazta és az önkéntes katonai szolgálat bevezetését sürgette. 
    Szerinte a javaslat értelmében rosszul járnak azok, akiket levezényeltek a határhoz, mert törvényesítik, hogy nem lesz váltásuk és túlórapénzük.
    
    Képviselői felszólalások
    
    Gúr Nándor (MSZP) szerint a kormány extrém terheléssel kívánja kiváltani a létszámhiányt, az ellentételezésről pedig nem sok szó esik. Azt kérte, ne nevezzék rugalmasságnak az "agyondolgoztatást".
    Staudt Gábor (Jobbik) szintén azt fogalmazta meg, hogy a határőrség felállítása aktuálisabb, mint valaha. Óriási felelősségnek nevezte az ország és az Európai Unió határainak védelmét és a megfelelő anyagiak hozzárendelését sürgette.
    
    Az elnöklő Sneider Tamás lezárta az általános vitát. Vargha Tamás, a honvédelmi tárca államtitkára zárszavában úgy fogalmazott: az ellenzéki hozzászólók "a harcos érdekvédők és a szakszervezeti bizalmik irányából" közelítették meg a módosítási javaslatot, számos dolgot félreértettek, félremagyaráztak.