
Júliustól lehet pályázni a megújult Ezüstgerely Művészeti Pályázatra
Elindult a regisztráció, a pályamunkákat pedig júliustól lehet beküldeni a megújult koncepciójú Ezüstgerely Művészeti Pályázatra, amelyre idén a sport témájú fotókon kívül alkalmazott művészeti alkotásokat, így grafikákat és installációkat is várnak a kiírók.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a pályázat meghirdetését bejelentő keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az a céljuk, hogy minél több emberhez juttassák el a sport üzenetét. Hozzáfűzte: a sport és a művészet is az egyetemes kultúra része, és úgy érzi, ha a két terület összefog, olyan társadalmi kört is meg tudnak szólítani, amelyet különben nem.
Emlékeztetett rá, hogy a magyar sportirányítás kezdeményezésére 2023-ban megújult a pályázat koncepciója. Tavaly a budapesti atlétikai világbajnokság volt a központi téma, és az alkotásokat több százezren láthatták az Allee Bevásárlóközpontban. Idén "a közösség ereje a sportban" a hívó szó, ebben a témakörben várják a sport témavilágát felölelő alkotásokat.
Az államtitkár a témakörválasztásra több magyarázatot is adott: egyrészt szeretnék a sportra ösztönözni a fiatalokat, felhívni a figyelmüket arra, hogy egyedülálló a sport világa, amely segíti az eligazodásukat az életben, és hogy az egyéni sportok mögött is mindig ott rejlik egy közösség.
Schmidt Ádám kiemelte: szeretnének a sport által olyan mozzanatokat létrehozni, amelyek önmagában is egy műalkotások alapjai lehetnek. Ennek érdekében a pályázatot kiíró sportért felelős államtitkárság és a Nemzeti Sportügynökség olyan szakmai partnerekkel működik együtt, amelyek a művészeti képzés és oktatás kulcsintézményei.
Amint elhangzott, a fotó kategóriában a pályázat nyílt, amelyen minden természetes személy részt vehet, aki elfogadja a pályázati feltételeket. A pályázat kiírója egyaránt várja az alkalmazott és a művészi célú alkotásokat. Egy pályázó legfeljebb öt fotóalkotással indulhat, a professzionális fotóalkotás kategóriában megengedett a sorozat benyújtása is, amely egy fotóalkotásnak minősül.
A grafika és az installáció kategóriában a pályázat meghívásos, amelyre az együttműködő partnerek - a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete - előre meghatározott számú pályázati helyre hívnak meg alkotókat.
Ezen felül mindkét - grafika és installáció - kategóriában az előre megadott számú "szabad kártyákra" minden természetes vagy jogi személy benyújthat pályaműveket. Utóbbiakra a beérkezett alkotások közül a szakmai előzsűri által kiválasztott legjobb öt grafikai, illetve a legjobb három installációs alkotás készítője is 200 ezer forint vázlatdíjban részesül és részt vesz a további bírálati folyamatban.
Mindhárom kategóriában az első, a második és a harmadik helyezettet díjazzák, de lehetőség van különdíj odaítélésére. is. A győztes az amatőr fotó kategóriában 500 ezer, a professzionális fotó, a grafika és az installáció kategóriában 1,2 millió forintot kap.
A pályaműveket július 1-jétől október 30-ig lehet benyújtani, az eredményhirdetés decemberben lesz.
