
A határon túli magyarok fontosak számunkra
Sajóvámosra érkezett Közösen a Fejlődésért Egyesület (KAFE) "Örökségünk a történelmi Felvidék" fotópályázatának soron következő vándorkiállítása. A tárlat fotói bemutatják a történelmi Felvidék épített-, természeti-, és szakrális örökségét. A rendezvényen Beke Beáta felvidéki újságírónő, Kassa megyei képviselő, a Rozsnyói-járás értékeiről tartott előadást.
A résztvevőket köszöntötte Váradi Lajos sajóvámosi polgármester, és Kondorné Sztojka Ágnes, Közösen a Fejlődésért Egyesület elnöke.
- A határontúli magyarok fontosak számunkra. A trianoni diktátum határokkal szabdalta szét a magyar nemzetet, de ezek a határok soha nem tudják megosztani a magyarokat, éljenek bárhol a világon. Mindig összeköt bennünket a nyelvünk, a kultúránk, és a történelmünk. Az anyaországi magyarok és a határon túli magyar testvéreink összetartoztak a múltban, összetartoznak a jelenben, és össze fognak tartozni a jövőben. Ezt a köteléket soha semmi nem tépheti szét - mondta Váradi Lajos.
Kondorné Sztojka Ágnes egyesületi elnök is köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte, hogy azok a fotósok, akik képeikkel bemutatták a Felvidék értékeit, a megörökített pillanatokkal maradandót alkottak. Mint mondotta, a fotók hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a páratlan értékek ne merüljenek feledésbe.
A KAFE elnöke, a köszöntője után átadta azoknak a nyertes pályázóknak a díjakat - Mészáros Csabának, Demeter Pálnak, Kégl Imrének - akik a júniusi rendezvényen nem tudták jelen lenni.
Beke Beáta előadását lélegzetvisszafojtva figyelők megismerkedhettek a hárontúli természeti és épített örökséggel, és arról is képet kaptak, hogy milyen egy másik országban magyarnak lenni. Az előadás sikerét jelzi, hogy a végén számtalan kérdés hangzott el.
A rendezvény végén Váradi Lajos a Sajomente Média Alapítvány elnöke egy felajánlott fényképezőgépet adott át Beke Beának, így segítve az újságírónő munkáját, aki sokat tesz a magyar nyelv, és a magyarság megmaradasáért Szlovákiában.


