Ida napja van. | 2024.04.13

Szakmai egyesület: időben meg kell tervezni a háztartási vagyon örökítését

2022-11-16 14:02:00

A csaknem 190 ezer milliárd forintra tehető teljes magyar háztartási vagyon örökítését időben meg kell szervezni, össze kell kapcsolni azokat a szakembereket, akik ebben a kérdésben segítséget nyújthatnak a családoknak - mondta Kállay András, a Grémium az Utódlásért Egyesület (GaUE) elnöke sajtótájékoztatón, szerdán Budapesten.

Kiemelte: a vagyon koncentrációja nagy, a teljes összeg nagyjából fele a felső tíz százalékba tartozó 400 ezer család kezében van, a cégeknél ez az arány 82 százalék.

Egyre többen gondolkodnak tudatosan, azonban még mindig kevesen tervezik meg szakszerűen az utódlást és az öröklést, az ehhez szükséges tudás nehezen jut el az ügyfelekhez - hangsúlyozta utalva arra, hogy összefogás hiányában nagy a vagyonvesztés kockázata.

Az egyesület elnöke kifejtette: a teljes vagyon legnagyobb részét, mintegy 63 százalékát reáleszközökben, többségében ingatlanban tartják az emberek, 16 százaléka a bankképes eszköz - folyószámla, betét és értékpapírok - és 13 százalék a céges részesedés.

A legvagyonosabb 10 százalék harmada már most is nyugdíjaskorú, és ugyanennyien a következő évtizedben vonulnak vissza - hívta fel a figyelmet.
Soós Péter, a GaUE főtitkára, a Hold Alapkezelő senior private wealth managere példaként elmondta: komoly nehézségek származhatnak abból, ha az örökös kiskorú gyerek, vagy ha a vagyon csak az egyik házastárs számláján van, esetleg a cégalapítónak kizárólagos joga van a cégjegyzéshez.

Előfordul, hogy halálesetnél az eljárás végéig zárolják a számlákat, ilyenkor a pénzt nem lehet kezelni, közben pedig jelentősen erodálódhat a vagyon - figyelmeztetett. Sokan nem tudják, hogy közös értékpapírszámla nem létezik, de az is bonyodalmat okozhat, ha több házasságból származó gyerekek között kell elosztani a vagyont. Sok stressz származhat továbbá abból, ha az élettársnak bizonyítania kell, hogy együtt éltek, a közös gyerek nem feltétlenül elég ehhez - tette hozzá.

Parragi Edina, az egyesület alelnöke, az MPK Partners ügyvezető partnere arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon sem jogszabályi, sem gazdasági-társadalmi kultúrája, hagyománya nincs az utódlás-öröklés megszervezésének. Szélsőséges pédaként Japánt hozta fel, ahol elmondása szerint a 800. generációváltás zajlik.

Beszámolt egy olyan esetről, amikor az ügyfél végrendelkezett arról, hogy vagyonát a gyerekeire hagyja, később azonban született még egy gyereke, és miután halála előtt a végrendeletét nem módosította, a kiskorú és édesanyja rendkívül kellemetlen helyzetbe került.

Varga Szabolcs, a Guttmann Bank magyarországi irodájának vezetője, a GaUE alapító-alelnöke azt emelte ki, hogy az ügyvédeknek és a bankároknak együtt kell működniük az ügyfelek érdekében, hogy a vagyonok ne vesszenek el, "a magyar kapitalizmust 50 évente ne kelljen újjáépíteni".

A tavaly óta működő egyesület kézikönyvet készít a házastársi vagyonjog, az élettársak vagyoni helyzete, valamint az öröklési jog témájában, illetve oktatást is szerveznek.

A GaUE alapítói között található az MKB Bank, a Raiffeisen Bank, a Bank Gutmann, a Hold Alapkezelő, a Concorde Értékpapír, a Szecskay, a Jalsovszky, az MPK Partners, a KLART ügyvédi irodák, az RSM adótanácsadó és az Apelso Trust vagyonkezelő.