Tivadar napja van. | 2025.04.20

Mérleg - három évvel a miskolci helyhatósági választások után - interjú Veres Pál polgármesterrel

2022-11-04 17:05:55

Sajómente: Ön a 2019-es választási kampányban "Virágzó Nagy-Miskolcot" ígért. Mit takar pontosan ez a megfogalmazás?

Veres Pál: - Azt a célkitűzést fogalmaztuk meg ebben a mottóban, hogy Miskolc a közös munka révén végre valóban vonzó célponttá váljon befektetőknek, szolgáltatóknak, nagyvállalatoknak, turistáknak, vagy éppen a felsőoktatásban tanuló diákoknak. Ha figyelembe vesszük, hogy mára Miskolc ipari parkjai beteltek, és jelenleg már azon kell dolgoznunk, hogy hol tudunk újabb, megfelelően előkészített iparterületeket kínálni a város iránt érdeklődő cégeknek, vagy azt, hogy az elmúlt időszakban milyen kiváló szezont, mennyi foglalást tudhatnak maguknak a miskolci turisztikai vállalkozások és szállásadók, még az egész országot, sőt, egész Európát sújtó nehézségek ellenére is, akkor azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy a Virágzó Nagy-Miskolc mottóban foglaltak teljesítésében egész jól állunk.

Természetesen a virágzó város azt is jelenti, hogy élhetőbb, zöldebb, fenntarthatóbb legyen az otthonunk, és ebben a tekintetben is rengeteg eredményt értünk el. Ilyen például a részvételiségi programunk, amelyben a miskolci embereket, civil szervezeteket, közösségeket közvetlenül is bevonjuk a város életét befolyásoló döntések meghozatalába.

De említhetnénk az újjáéledő történelmi Avas hegygazdáit is, akik a borászokkal és pincetulajdonosokkal közös munkát segítik, vagy azokat a tisztán elektromos buszokat is, amelyeket nemrég szereztünk be az MVK buszflottájának további zöldítése érdekében. A legnagyobb eredmény azonban az, hogy a város most is működik, COVID, lezárások, kormányzati elvonások egész sora, drasztikus áremelések, rekordinfláció, és rezsiár-robbanás ellenére is.

Mindezek mellett faültetési programot indítottunk, amelyben vállaltuk, hogy 2025-ig 10 ezer fát ültetünk ki Miskolc közterületeire, és már most több ezernél tartunk. Visszavittük a belvárosba a miskolciak által mindig is kedvelt, de az előző érában száműzött virágfákat, így újra virágos lett a főutca, és már zajlanak a „Szinva Zöld Folyosó” tervezési munkálatai, amely a Nagy-Miskolc Program egyik része, és amellyel a Szinva mentén egy szó szerint zöld, azaz növényekkel teli „passzázst”, folyosót hoznánk létre.

Sajómente: Ha összehasonlítjuk a 2022-es Miskolcot a 2019-es Miskolccal, mennyit fejlődött az Ön vezetésével a város, az elmúlt 3 év alatt?

Veres Pál: - Erre a kérdésre megtalálja a válaszokat az előző kérdésre adott feleleteinkben. De hadd hangsúlyozzam még egyszer: az elmúlt 3 évben épp csak sáskajárás nem volt. COVID, lezárások, sorozatos kormányzati elvonások, parkolási díjak elvétele, a városhoz befolyó helyi adó megfelezése, aztán az orosz-ukrán háború, amelynek következményeit egész Európa nyögi, rekordinfláció, a rezsicsökkentés-kivezetése, brutális építőanyag-, élelmiszer- és rezsiár-emelés, ezekről pedig az önkormányzatok aligha tehetnek, megoldani viszont nekünk kell a válsághelyzetet komolyabb kormányzati segítség nélkül. És ebben az sem segít, hogy egyetlen éjszaka alatt tízszeresére emelik a távhő díját az önkormányzatoknak. Nézze meg: sorra zárnak be a magyar városok színházai, múzeumai, strandjai, sportlétesítményei.

Nálunk viszont még megy a színház, a könyvtár, a múzeum, most nyitjuk újra a Barlangfürdőt, és ez bizony nem kis teljesítmény. Arra pedig kifejezetten büszkék vagyunk, hogy Miskolcon korábban soha nem voltak a mostanihoz még csak megközelítő arányban sem megkérdezve, bevonva a közös munkába, a város életébe a civilek, vagy a helyi vállalkozások.

Sajómente: 2019-től egymást követik az Önök által bevezetett megszorítások (elbocsátások, leépítések, szolgáltatások szűkítése, a szűkített szolgáltatások árának emelése). Hogyan tudja összeegyeztetni a kampánybeli ígéreteivel ezeket a "barátságtalan" lépéseket? Nem tart-e attól, hogy a választók elfordulnak Öntől és a Velünk a Város frakciótól?

Veres Pál: - A mi megszorításaink? Ki vonta el a magyar önkormányzatoktól a parkolási díjakat egy világjárvány közepén? Nem Miskolc. Ki felezte meg vagy vette el az önkormányzatok helyi adóbevételeinek egy részét? Nem Miskolc. Ki emelte tízszeresére a távhődíjakat az önkormányzatoknak? Nem Miskolc. Ki emelte olyan mértékben a gáz- és az elektromos energia díjait, hogy abba egész családok mennek tönkre? Nem Miskolc. Ugye Önök is tudják, hogy ki? Ezeket a döntéseket viszont a néhány éven belül most már a második válsághelyzetben teljesen magukra hagyott önkormányzatok és a kivéreztetett városok lakossága szenvedi meg. Ezt a választók is pontosan tudják, és még jobban fogják tudni, amikor megkapják majd az első kifizethetetlen rezsiszámlát.

Mi nem azért indultunk a választáson három évvel ezelőtt, hogy évtizedekre próbáljuk magunkat bebetonozni a hatalomba, hanem azért, hogy szolgáljuk a miskolciakat, hogy velük együtt, őket is bevonva a munkába, közösen építsünk egy élhető Miskolcot. Ezt tesszük, és ezt fogjuk tenni, amíg erőnkből telik, és amíg ezt a városlakók is így akarják. A kormány egyértelműen az önkormányzatok értésére adta, hogy elvárja tőlük, hogy minden meglévő erőforrásukat a kötelező alapszolgáltatások biztosítására fordítsa, és egyértelművé tette azt is, hogy azok a városok, amelyek nem takarékoskodnak mindenen, ami nem kötelező feladat, nem számíthatnak kormányzati segítségre. Anélkül pedig egyszerűen nem lehet előteremteni a túléléshez szükséges forrásokat.

Az pedig elgondolkodtató, hogy ha ezek a kényszerű takarékossági intézkedések, vagy egy mindössze inflációkövető emelkedés a városi közszolgáltatók áraiban politikai felháborodást okoz, akkor a boltokban tapasztalható, évtizedek óta nem látott mértékű áremelkedés miért nem? Nézze meg, mennyivel drágultak néhány hónap alatt az alapélelmiszerek! A kenyér, a tej, és még sorolhatnám. Ez nem felháborító? A sokszorosára dráguló gáz- és villanyáram-ár nem az?

Sajómente: 2019-ben a lecserélték a város cégeinek teljes gazdasági vezetését. Visszakerült olyan vezető is a Holdinghoz, aki 2010 előtt komoly szerepet játszott a város gazdasági nehézségeinek kialakulásában. Miért volt szükség a szakmai vezetők leváltására?

Veres Pál: - Nem cseréltünk le minden gazdasági vezetőt, a jó szakembereket megtartottuk, és mindazokat, is, akik hozzánk hasonlóan tenni akartak ezért a városért. Nézze meg például az MVK-t, ahol ugyanaz a vezérigazgató most is, aki 2019-ben volt, és a stratégiai igazgató is. Vagy ott a MIKOM Nonprofit Kft., ahol a 2019 előtti gazdasági vezető látja el továbbra is a gazdaságvezetői feladatokat, sőt, azóta már a teljes értékesítési terület is hozzá tartozik.

De volt olyan vezető, például a korábbi MIHŐ KFT. ügyvezetője, aki a város másik stratégiailag fontos cégének, a MIVÍZ Kft.-nek a vezetői pozícióját nyerte el pályázat útján. Pedig a vízszolgáltatás, a kommunikáció, és a tömegközlekedés is stratégiai fontosságú terület egy város életében. Ha Miskolc jelenlegi vezetése politikai szempontok szerint, és nem a város érdekében hozná meg a döntéseit, akkor ezeken a területek elsőként cserélt volna vezetőket. Mi azonban megbecsüljük a jó szakembereket, pártállástól függetlenül.

Sajómente: Sok kritika éri a városvezetést a közösségi közlekedésben tapasztalható anomáliák miatt. Mennyiben érez felelősséget a kaotikus helyi tömegközlekedés kialakulásáért?

Veres Pál: - Komoly felelősség terheli azokat, aki éveken át nem fizették ki az MVK Zrt-nek járó, és a tömegközlekedés működtetéséhez szükséges pénzeket, nagyjából 4 milliárd forintot, egészen 2019-ig. És azokat is, akik a legnehezebb időszakban, egy világjárvány idején 500 millió forintot vettek el a miskolci tömegközlekedéstől. Egyik sem a jelenlegi városvezetés volt. Mi abból tudunk főzni, amink van, abból tudunk gazdálkodni, amit mi, magunk meg tudunk teremteni, mert valódi, érdemi segítséget nem kapunk sehonnan.

Ahogyan azt már korábban említettem, a kormányzat egyértelműen azt várja az önkormányzatoktól, hogy a kötelező szolgáltatások biztosítását mindennél fontosabbként kezelje, a kormányzati iránymutatás pedig az, hogy minden város csak annyi szolgáltatást rendeljen meg, amire forrása van.

Ami pedig a „kaotikus” jelzőt illeti, Ön próbálta már a miskolci tömegközlekedést? Tisztában van vele, hogy a villamosok 5-7 percenként járnak? Ha most egy belvárosi kávézó teraszán beszélgetnénk, fél óra alatt legalább hatszor kellene hangosabban beszélnem Önhöz, és nem azért, mert haragszom.

Még most is, amikor minden magyar település a túlélésért küzd. Miközben az elektromos áram díját ötszörösére emelték – és nem az önkormányzatok. Miközben az üzemanyagok, és a buszok üzemanyaga, a CNG ára az egekbe szökött – nem az önkormányzatok miatt. Mi viszont így is megoldjuk, hogy járjanak a buszok és a villamosok, és a miskolci tömegközlekedés járatsűrűsége még most is utasbarátabb más hazai településeknél.

Sajómente: Várható-e a járatszámok 2019-es év előtti szintre való visszaállítása?

Veres Pál: - A cél nyilvánvalóan az, hogy minél komfortosabb legyen a szolgáltatás, és a rendelkezésre álló forrásokhoz és a város lehetőségeihez mérten minden igényt és jogos elvárást kielégítsen. Ha az árak csökkennek és normalizálódik az élet, a mi célunk is az, hogy minél jobb, minél színvonalasabb szolgáltatást biztosítson a város a tömegközlekedés területén is. Ha a feltételek úgy alakulnak és lesz rá lehetőség, természetesen változtatunk majd.

Januártól olyan menetrendi és hálózati változtatásokat tervezünk bevezetni, amely elősegíti az utasok számára az úti céljuk gyorsabb, kényelmesebb elérését egy összehangolt, utas-barát rendszer bevezetésével. Erre nézve az októberi közgyűlésen egy javaslatot fogadott el a testület.

Sajómente: Nem tartja-e aggályosnak, hogy a Velünk a Város frakció tagjai, családtagjai, részt vesznek a városi cégek felügyelőbizottságaiban?

Veres Pál: - Engedje meg, hogy bármilyen könnyű is lenne, most ne kezdjek el visszamutogatni a 2019 előtti időszakra. A jelenlegi helyzettel kapcsolatban pedig arra kérem, hogy ha bármilyen szabálytalanságról, törvénytelenségről tud, akkor ne habozzon megtenni a szükséges lépéseket.

Sajómente: Az elmúlt években többször a hírekben szerepelt, hogy a Velünk a Város frakció egyes tagjai 5-6 címen vesznek fel juttatásokat a városi költségvetésből. Mi a véleménye ezekről az “álláshalmozásokról”?

Veres Pál: - Ugyanaz, amit az előző kérdésre is válaszoltam. Olyan könnyű lenne most visszamutogatni, de nem lenne elegáns. Az igazság az, hogy a jogszabályok valamit vagy megengednek, vagy nem. Az, hogy valaki több különböző feladat elvégzése után több jogcímen vesz fel juttatást, önmagában nem törvénytelen, pláne, ha meg is dolgozik a pénzéért.

A miskolci fideszes képviselők között is van olyan, aki egyszerre képviselő, frakcióvezető, tanácsnok és bizottsági tag. A városban pedig a ránk hagyott súlyos és nehéz örökség után bőven van mit rendbe tenni. De még egyszer arra kérem, hogy ha bármilyen törvénytelenségről tudomása van, azonnal tegye meg a szükséges lépéseket.

Sajómente: - Fontos az is, hogy a városnak legyen végre gazdája, hogy az elhanyagolt közterületek helyett egy kulturált városkép fogadja az itt élőket és az ide látogatókat - nyilatkozta az egykori Jobbik elnök, Jakab Péter. Ön mennyire lett jobb gazdája a városnak, és ez miben nyilvánul meg?

Veres Pál: - A városképpel persze én sem vagyok elégedett, bármennyit is dolgozunk, mindig vannak újabb és újabb megoldandó feladatok, ez egy város életében természetes. Egyes utcabútorok elhasználódnak, a betonlépcsők megrepednek, az utakon kátyúk alakulnak ki. Nem csak Miskolcon, mindenhol.

Mi folyamatosan dolgozunk azért, hogy minden problémát orvosoljunk, de a mi lehetőségeink is végesek. Pláne akkor, amikor egymás után jönnek a világjárványok, háborúk, energia- és gazdasági válságok. Ilyenkor azért egy picit nagyobb feladat megoldani még a hétköznapi feladatokat is. Kazincbarcikán éppúgy, mint Miskolcon, vagy Sopronban, vagy Debrecenben. Vagy akár Kassán is.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az előző városvezetéstől olyan gépparkot örökölt meg a Városgazda jelenlegi vezetése, amely nem volt alkalmas a városgondozási feladatok ellátására. Mi új fűnyírótraktorokat szereztünk be, lombfúvókat, ahol csak tudtunk, korszerűsítettünk. De az is tény, hogy a ránk maradt nehéz örökségbe az is beletartozik, hogy az államilag finanszírozott közmunkaprogramot az évek alatt leépítették.

Sajómente: Miskolc közterei egy-két kivételtől eltekintve nagyon elhanyagoltak. A Tiszai-pályaudvar környéke, a sajószigeti út és környéke, a Búza-tér és környéke, az aluljárók, Diósgyőr egyes részei, az Újgyőri főtér, és még lehetne sorolni az elhanyagoltabbnál, elhanyagoltabb tereket, utcákat. Milyen intézkedéseket tervez ezeknek az áldatlan állapotok a megszüntetésére?

Veres Pál: - Ugye azt Ön sem állítja, hogy ezek az aluljárók az elmúlt 3 évben lettek ilyenek. Hogy ebben a korábbi városvezetésnek semmi felelőssége nincs, pedig 9 éve volt rá, hogy legalább részben rendbe tegye őket?

Ha Ön jól ismeri Miskolcot, akkor biztosan tudja, hogy milyen látvány fogadta az elmúlt 10 évben a Miskolcra érkezőket a Tiszai pályaudvaron leszállva a vonatról, és kilépve a főbejáraton. Senki, semmit nem tett azért, hogy ezen változtasson hosszú éveken keresztül, pedig az első benyomás meghatározó abban, hogy mit gondolunk egy adott városról, ha leszállunk a vonatról.

Mi most végre megoldjuk ezt a méltatlan helyzetet, mert hisszük, hogy nem ezt kell „első blikkre” mutatnunk magunkból az ide érkezőknek. Kicsi, de fontos lépés, És így haladunk sorban, területről területre. Kérem, nézze el nekünk, hogy 3 év alatt nem sikerült azonnal bepótolnunk hosszú évtizedek mulasztásait. Jelenleg ott tartunk – és nem csak mi, hanem szinte valamennyi magyar város – hogy művelődési ház vagy óvodai étkeztetés.

Albert Einstein még a múlt században megmondta: minden relatív. Ahogy az Ön meglátása is. Kétségtelen, - és ez minden városra igaz - találunk elhanyagolt területeket. De ezeket nem lehet egyszerre és azonnal megszüntetni. Mindezt úgy, hogy most éppen az a dilemma, hogy bábszínházi előadást finanszírozzunk vagy az óvodai étkeztetést támogassuk inkább a drasztikus energiaárak miatt. Nyilván mindkettőt kellene, de ez sem megy egyszerre.

Sajómente: Nem tartja-e kínosnak, hogy bármelyik úton jönnek Miskolcra, mindenütt elképesztő látvány tárul az érkező szemébe. Ezek közül talán Lyukó a legszörnyűbb. Tervez-e intézkedéseket a városkép javítása érdekében?

Veres Pál: - Emlékszik arra, hogy nem is olyan régen egy nagyon felelős pozícióban lévő politikus Miskolc ékszerdobozának nevezte Lyukót? És azt ígérte, hogy két hét alatt rend lesz? Ha neki és a kormányzatnak nem sikerült 12 év és sok-sok kétharmad után betartani ezt az ígéretet, akkor mit tehet egy város a szegénység és nélkülözés felszámolásáért egyes egyedül?

Nincs-e vajon a kormányzatnak is felelőssége, feladata és kötelezettsége a szegregáció megszüntetésében, az egyenlő esélyek biztosításában, a nyomor és a nélkülözés megszüntetésében? Amióta ez az elhíresült mondat elhangzott az „ékszerdobozról”, azóta azért van változás is. Jól működő védőnői hálózat, megújított óvoda, orvosi rendelő, a Máltai Szeretetszolgálattal közösen működik egy közösségi ház, ezt mind a város érte el, ezért mind megdolgoztunk. De megint csak ismételni tudom magam.

Nem hiszem, hogy 3 év elegendő lenne arra, hogy rendbe hozzuk évtizedek kormányzati és társadalompolitikai hibáit és mulasztásait, még akkor sem, ha nem lenne rekordinfláció, világjárvány, háború, rezsirobbanás és gazdasági válság. És most egészen hosszan beszélgethetnénk a bányák bezárásáról, a kohászat megszűnéséről, az elhibázott felzárkóztatási és romapolitikáról, hiszen ezek vezettek oda, ahol most tartunk. És nem csak Lyukóban, hanem az ország számos településén

Sajómente: Miskolcnak nagy szüksége van a turizmusból befolyt pénzre. Miért hoznak egymás után olyan intézkedéseket, amely ellehetetleníti a vendéglátásra, a szállásadásra szakosodott vállalkozókat? Itt elsősorban a Barlangfürdő bezárására gondolunk.

Veres Pál: - Van egy jó hírem Önnek. A Barlangfürdő újranyitott. Éppen annak a párbeszédnek és közös munkának köszönhetően, amit a helyi turisztikai vállalkozásokkal közösen folytattunk és végeztünk. Mert Miskolc, ha kell, össze tud fogni. A vállalkozók vállalták, hogy anyagi részt is vállalnak az újranyitás költségeiben, a város pedig azt, hogy ő is hozzátesz az átmeneti bezárás alatti költségekre fordított 100 millió forinton felül további 22 milliót, hogy megnyithasson a fürdő, a Gondoskodó Miskolc program részeként létrehozott Városvédelmi Alapból pedig megelőlegezik a vállalkozások 20 millió forintos vállalását.

Ilyenre eddig az országban sehol sem volt példa. Emellett pedig a felajánlást tevő turisztikai vállalkozások, illetve szakmai szervezetek részvételével az Önkormányzat létrehoz egy turisztikai kerekasztalt a hosszútávú együttműködés céljából. Mert mi nem csak beszélünk arról, hogy a város mindenkié, szeretnénk bevonni a miskolciakat, a helyi gazdasági, turisztikai és kulturális élet szereplőit a döntéshozatalba. Azt, hogy jó döntés volt az összefogás, bizonyítja, hogy az újranyitás után azonnal megtelt a Barlangfürdő vendégekkel, ami természetesen a turisztikai vállalkozásoknak is jó.

Sajómente: Az Ön 2019-es "Virágzó Nagy-Miskolc" programja egy erőteljes fejlődést ígért. A mai nap ott tart a város, hogy gyakorlatilag megszűnt a turizmus. Ön szerint megfelelő szakemberek hozzák-e ezeket a nem körültekintő intézkedéseket?

Veres Pál: - Mire alapozza ezt a sommás kijelentést? Megnézte már például az idei szezonra vonatkozó miskolci foglalási adatokat? Vagy a miskolci fürdők vendégszámait? Ha megtette volna, nem tette volna fel ezt a kérdést. És mindezt annak ellenére, hogy két évig COVID volt, most meg energiaválság van és kétszámjegyű infláció

Sopron, Hotel Lövér. Budapest, Danubius Hotel Hungária. Ugye tudja, mi lett a sorsuk? És Miskolcon? Éppen most indul egy hosszútávú együttműködés a turisztikai szektor és az önkormányzat között, hogy Miskolcon ne így legyen. És azt nyilatkozta a miskolci turisztikai vállalkozások képviselője a Barlangfürdő újranyitása kapcsán, hogy őket is meglepte a város nyitottsága az együttműködésre, és az, hogy készek vagyunk a hosszútávú közös munkára, hogy Miskolcon ne jussanak a Hotel Lövér, vagy a Danubius Hotel Hungária sorsára a szállodák és a szállásadók. És azt is elmondták, hogy meglepően jól voltak az idei foglalási és látogatószámok, éppen ezért is döntöttünk végül a Barlangfürdő közös erővel történő kinyitása mellet.

Sajómente: A fürdők bezárása kapcsán, volt-e egyeztetés az érintett vállalkozókkal?

Veres Pál: - Volt, ennek eredményeként nyit újra a Barlangfürdő.

Sajómente: 2021-ben Mokrai Mihály képviselő botrányos önkormányzati lakásvásárlásának kapcsán Ön azt nyilatkozta, hogy felülvizsgáltatja az önkormányzati ingatlanok értékbecslési és értékesítési gyakorlatát. Közzé tették-e a vizsgálat eredményét?

Veres Pál: - Miskolc MJV Önkormányzata felelős gazdaként óvja a város ingatlanvagyonát. Visszautasítom azokat a politikai vádakat, miszerint áron alul értékesített volna a város ingatlant. A város ingatlanértékesítésével kapcsolatos adatok közérdekűek, így azokba bárki betekinthet, de Miskolc MJV Polgármesteri Hivatalának Belső Ellenőrzési Osztálya is rendszeresen végez vizsgálatot ebben a témában is. Így történt ez tavaly novemberben is, amikor szúrópróbaszerűen 9 darab Önkormányzati tulajdonú lakás értékesítését ellenőrizték.

Miskolc MJV önkormányzati testülete 2020-ban fogadta el a város új ingatlangazdálkodási koncepcióját, amelynek része volt egyes önkormányzati ingatlanok – egészen pontosan 739 darab - értékesítése is. Az értékesítésre kijelölt 739 ingatlan bérlői előzetes árajánlatot kaptak, amelyben egy várható értékbecslési értékről tájékoztatták őket. Ezen adatok ismeretében 301 bérlő jelezte vissza, hogy megvásárolná az általa korábban bérelt ingatlant, és mindeddig 58 darab valós értékesítés történt.

Az Önkormányzat felelős gazdaként eljárva időről időre szakmai vizsgálatot kezdeményez a Miskolc Holding Zrt. ingatlangazdálkodásával és ingatlanértékesítési gyakorlatával kapcsolatban. A tavaly novemberben kezdődött vizsgálat egy több mint 40 ingatlanból álló értékesítési csomag kapcsán indult, kiterjesztve az ingatlanok hasznosítási, értékbecslési és értékesítési eljárásaira is. A vizsgálat tekintetében rendelkezésre álló dokumentumok alapján megállapításra került, hogy az elidegenítési folyamatot a társaság szabály- és jogszerűen, törvényesen végezte.

Az ellenőrzés alá vont lakások vonatkozásában az elidegenítési döntés meghozatalához benyújtásra kerültek érvényes ingatlanforgalmi értékbecslések, amelyeket több esetben is külsős, független cég végzett. Az értékesíteni kívánt lakások forgalmi értékének jóváhagyására a Városgazdálkodási- és Üzemeltetési Bizottságnak van jogosultsága.

A vizsgált lakások elidegenítésének tekintetében azonban – a koronavírus következtében kialakult törvényi szabályozásnak eleget téve – polgármesterként én voltam köteles döntést hozni. A lakások elidegenítését az ingatlangazdálkodó a Lakásrendeletben foglalt értékesítési eljárás szerint végezte.

A vizsgálat eredményéből is jól látszik, az eladások a törvénynek és a város lakásrendeletének megfelelően történtek. Miután az eladások jogszerűek voltak, így kijelenthetjük, valakik politikai haszonszerzés céljából terjesztenek valótlanságot Miskolcról, a városról.

Sajómente: Független polgármesternek vallja magát, ugyanakkor erősen függ az Önt támogató, baloldali pártokból álló frakciószövetségtől. Keresztül lehet-e vinni egy ilyen vizsgálatot a közgyűlésen?

Veres Pál: - Nemcsak függetlennek vallom magam, az is vagyok. Az én pártom Miskolc, nem valamelyik politikai tömörülés. Az, hogy az engem támogató frakción belül, vagy a frakció és köztem vannak nézetkülönbségek, olykor vitás helyzetek, teljesen természetes. Tudja, így működik a demokrácia.

Sajómente: Mi a véleménye arról, hogy az utóbbi időben néhány előterjesztése nem kapta meg a közgyűlés támogatását?

Veres Pál: - Ez előfordul a politikában, különösen a demokráciákban. Miskolcon nincs sem parancsuralmi, sem tekintélyelvű rendszer, itt demokraták hoznak demokratikus döntéseket, folytatnak demokratikus vitákat, párbeszédeket. Én szeretném, ha ez így is maradna, mert lehet, hogy a demokrácia nem tökéletes, de jobbat még mindig nem találtak ki. Vannak vitáink, de furcsa is lenne, ha nem lennének. Mert ez így természetes.

Sajómente: Az első kovid-járvány idején számos dolgozót bocsátottak el a városi cégektől, béreket csökkentettek, juttatásokat vontak meg. Ugyanakkor a képviselők juttatásait nem, a gazdasági vezetők juttatásait csak minimálisan vágták meg. Hogyan lehet az egyszerű emberektől áldozatvállalást kérni, ha a vezetők nem mutatnak példát?

Veres Pál: - Azt ugye nem gondolja, hogy bármilyen takarékossági intézkedést örömmel hoz meg a város vezetése? Pláne úgy, hogy azt a helyzetet, ami miatt takarékosságra kényszerülünk, nem mi idéztük elő. Mondhatom még egyszer: COVID, kormányzati elvonások, háború, a rezsicsökkentés kivezetése, energiaválság, rekordinfláció, drasztikus áremelkedések, soroljam? Mi akkor is és most is arra törekszünk, hogy minden miskolci munkahelyet megmentsünk, amit csak lehet, de mi sem vagyunk varázslók, a mi lehetőségeink is végesek.

A fürdőknél például a leállás miatt, akit csak tudtunk, más területre, más cégekhez vezényeltünk át, most pedig azoknak, akinek nem tudtuk ezt felkínálni, állásbörzét szerveztünk, illetve a versenyszféra munkáltatóinál próbáltunk – a cégekkel együttműködve – új állást találni. Persze könnyebb lenne a dolgunk, ha számíthatnánk legalább valamiféle minimális külső segítségre, de mostanra világossá vált, hogy Miskolc ismét csak magára számíthat, hogy mi, miskolciak megint csak egymásra számíthatunk.

Sajómente: A városvezetés a nehézségek miatt, állandóan a kormányra mutogat. Ugyanakkor a város gazdasági vezetői nincsennek a helyzet magaslatán, hiszen a költséghatékony gazdálkodást kizárólag a megszorításokban, és a leépítésekben látják. Nem gondolja úgy, hogy időszerű lenne egy innovatív vezetésre bízni a közcégeket?

Veres Pál: - Ön szerint egy ilyen válsághelyzetben a kormánynak nem feladata a segítségnyújtás? Elég, ha csupán tízszeresére emeli a távhődíjakat, aztán azt mondja, hogy ez van, oldjátok meg fiúk? Ez így korrekt? Ez így elegendő? Ha Ön a jelenlegi helyzetben elő tud teremteni majdnem 20 milliárd forintot csak gáz-, áram-, meg távhőszámlákra a semmiből, miközben a város teljes éves költsége nagyjából 40 milliárd forint, akkor kérem, ossza meg velem, hogy miből és hogyan. És mindezt úgy, hogy közben maradéktalanul ki tud fizetni minden kötelező és önként vállalt feladatot, legalább a jelenlegi színvonalon ellátva.

Számolja ki, írja le, és tőlem személyesen kapja meg a város kulcsát. A kormánypárti városok vezetőinek sem sikerül. Mert ők sem tudják a jelenlegi helyzetet egyedül megoldani. Esetleg nekik is tud ajánlani új, innovatív vezetést? Lehetünk bármilyen kreatívak, kormányzati szerepvállalás nélkül előbb-utóbb fizetésképtelenek lesz minden magyar város, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki. Mi mindent megtettünk a bevételeink növeléséért és a spórolást is saját magunkon kezdtük, és ez is rengeteg erőfeszítésbe telt.

Sajómente: Miskolcot is sújtja az energiaárak robbanása. Milyen megtakarításokat terveznek?

Veres Pál: - Túl akarjuk élni, ahogyan minden más hazai település is. És ezért mindent meg fogunk tenni, amit kell, és ami nem jár azzal, hogy magukra hagyjuk a miskolciakat. Miskolc város honlapján megtalálja részletesen is az energia-és rezsiválság hatásait enyhíteni szándékozó Gondoskodó Miskolc program intézkedéseit, itt most aligha lenne elég felületünk felsorolni valamennyit.

Sajómente: Az önkormányzat milyen működési megtakarításokat tervez? Lesznek-e tiszteletdíj csökkentések, és tanácsadói helyek megszüntetése?

Veres Pál: - A polgármesteri hivatal és az önkormányzat magán kezdte a takarékoskodást. Az előző érához képest 200 millió forinttal csökkent a Hivatal működési költsége, ez azt jelenti, hogy például kevesebb vezetői álláshely van, a gépjárművek futásteljesítménye is kevesebb. De most tovább csökkentettük a költségeinket, két telephelyet átmenetileg bezártunk és most mindenki, ha szűkösen is, de itt dolgozik a városházán. Télen sajnos nem lesz kényelmes meleg az irodákban, maximum 18 fokon megy majd a fűtés, minden lámpát lekapcsolunk a folyosókon és a közösségi terekben, ha épp nincsenek használatban, illetve december 19 és január 8 között igazgatási szünet lesz az önkormányzatnál.

Talán Ön is tudja, hogy a közszférában a béreket nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra csökkenteni, meg nincs is értelme: kétszámjegyű az infláció. Gondolom Ön is jár boltba. Ha bárki azt hiszi, sokmilliós tanácsadói szerződéseket kötöttünk, vagy hogy itt milliós fizetések vannak, hogy milliókat keresnek a kollégák, akkor hatalmasat téved.

Még egyszer: költségvetésünknek majdnem a felét kellene most pluszban előteremtenünk csak az energiaárak emelkedése miatt. Ebbe nem számoltuk bele az inflációs hatást, ami most 20 százalék. Ez egyébként körülbelül további 8 Milliárd Forint a gáz-, áram- és távhődíj drasztikus emelésén túl.

Sajómente: Energiaügyben folynak a tárgyalások a kormány képviselőjével. Mire számít?

Veres Pál: - Minden intézkedésünkről beszámoltunk, jeleztük, hogy nagy a baj. Eddig azon kívül, hogy meghallgattak minket, eddig nem történt semmi, nem kaptunk konkrét segítséget. De természetesen bízunk benne. Abban egészen biztos vagyok, hogy nekik sem érdekük, hogy az önkormányzatok egymás után csődöt jelentsenek. Annál is inkább, hiszen ez saját választóikat is nehezebb helyzetbe hozná. Ez pedig biztosan nem lehet céljuk. Legalábbis remélem, hogy nem. Kis túlzással: a jelenlegi helyzetben Isten és kormány kezében vagyunk mindannyian.

Sajómente: Köszönöm az interjút!

(Címlapfotó forrása, Veres Pál Facebook oldala)

(-d-)