Csongor napja van. | 2024.04.16

Vádat emeltek egy bosnyák férfi ellen, aki menekülés közben elütött egy rendőrt

2022-08-12 17:49:00

Vádat emeltek egy Ausztriában élő bosnyák férfi ellen, aki közúti ellenőrzés elől menekülve gépkocsijával elütött egy rendőrt és nekiütközött több rendőrautónak is két éve Sopronban - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a rendőrök 2020. augusztus 17-én este ellenőriztek Sopronban egy osztrák rendszámú személygépkocsit, amelynek 43 éves sofőrje más nevére kiállított osztrák vezetői engedélyt adott át személyazonosságának igazolására. Miután a légalkoholszondás vizsgálata ittasságot jelzett, a férfi hirtelen elhajtott a helyszínről.

A rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzést használva követni kezdték, közben rádión segítséget kértek, így már két szolgálati autóval próbálták a sofőrt megállásra kényszeríteni.

Az elkövető - a közlekedési szabályokat és a rendőrök jelzéseit figyelmen kívül hagyva - nagy sebességgel haladt autójával a városban, közben több járművet intenzív fékezésre kényszerített, majd a mellette haladó rendőrautó felé kormányozta járművét, és nekiütközött.

Végül az autót a rendőrök körbekerítették és két rendőr gyalogosan megközelítette. A férfi ekkor nekitolatott a rendőrautónak, majd nagy sebességgel megindult előre, közben elütötte a járműve elé álló rendőrt, aki a motorháztetőre, majd az útburkolatra esett.

A rendőr 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a szándékosan előidézett ütközések következtében a szolgálati gépkocsikban mintegy kétmillió forint kár keletkezett.

A nyomozó ügyészség hivatalos személy elleni erőszakkal, súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, közúti veszélyeztetéssel, továbbá nagyobb kárt okozó rongálással és közokirat-hamisítással vádolja a bosnyák férfit.