Emma napja van. | 2024.04.19

OKSZ: az üzletek döntő többsége kinyitott

2021-04-08 10:30:00

Az üzletek döntő többsége kinyitott szerdán, mert a jogszabály szerinti nyitáshoz szükséges feladatok egy részét előre el tudták végezni a boltosok - mondta Vámos György,  az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek csütörtökön.

    Hozzátette: lehetett számítani arra, hogy a héten Magyarország eléri a 2,5 milliós oltási szintet, és újranyithatnak a boltok.
    Megjegyezte, hogy az árukészlet frissítése mellett a kézfertőtlenítők kihelyezéséről is lehetett előre gondoskodni, hiszen 30 nap telt el az újbóli nyitási lehetőségig.
    A főtitkár szerint egyes cégeknél a munkaerő megszervezése jelenthetett nehézséget, mert a kormányzati bejelentés kedden öt óra környékén hangzott el. Mint mondta, "azután lázas telefonálgatás indult országszerte, kereskedők és alkalmazottak körében" , sok üzlet ugyanis szabadságon tartotta a dolgozókat, és nehezen szervezte meg másnapra a megfelelő munkaerőt.
    Statisztika ugyan még nincs arról, hogy hányan nem nyitottak ki, de a döntő többség ki tudott nyitni - mondta.
    Az OKSZ főtitkára ésszerűnek nevezte a létszámkorlát bevezetését a négyzetméterszabály alapján. Elmondta, hogy az új szabályt időszakonként és üzlettípusonként eltérően tartatják be: van ahol a kosarak számával, van ahol elektronikus megoldással határozzák meg, másutt a biztonsági őr számolja a vásárlókat. A jogszabály 10 négyzetméterenként egy vásárlót engedélyez, ennek betartása az üzemeltető, kereskedő feladata.
    Hangsúlyozta, hogy az esetleges bolton kívüli várakozásnál be kell tartani a másfél méter távolságot, amit akár felfestéssel is segíthetnek a kereskedők.
    Vámos György szerint az üzletek jellemzően élnek a hosszabb nyitva tartás lehetőségével, mivel ez is jobban eloszlatja a vásárlókat. Hangsúlyozta, hogy ez a két intézkedés egyszerre szolgálja a járvány elleni védekezést, miközben a maszk használata továbbra is kötelező.
    Kitért arra, hogy a szabályok betartásának ellenőrzésére a rendőrségnek, a kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatóságának, valamint a jegyzőnek van jogosultsága. Tapasztalataik szerint a rendőrség már ellenőriz, de elsősorban nem bírságol, hanem figyelmeztet.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó