Gedeon napja van. | 2024.03.28

BÉT - A pozitív nemzetközi hangulatot követte a magyar tőzsde kedden - FRISSÍTETT (új: áruszekció)

2015-11-17 17:33:25

 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 452,79 pontos, 2,02 százalékos emelkedéssel, 22 857,57 ponton zárt kedden.

    A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
    Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a főleg az orosz tőzsdén jelen lévő pozitív hangulat átragadt a régiós és így a magyar piacra is. Vélekedése szerint e mögött az lehet, hogy a piac "elkezdte rehabilitálni" Putyint, arra számítva, hogy a Moszkva ellen bevezetett szankciók esetleg feloldásra kerülnek. Ez minden olyan vállalatnak jó hír lenne, amelyiknek orosz kitettsége van, egyebek mellett az OTP-nek - tette hozzá.
    Móró Tamás szerint az emelkedés oka lehet az is, hogy a befektetők várakozása szerint pénteken a Fitch hitelminősítő felminősíti Magyarországot, ennek az OTP és a Magyar Telekom esetében van főleg hatása.
    Hozzátette: elképzelhető, hogy az Alkotmánybíróság keddi döntését - amelyben megsemmisítette a Quaestor-károsultak kárrendezéséről szóló törvény egyes rendelkezéseit - pozitívan értékelték egyes külföldi befektetők, különösen az OTP szempontjából, de ennek nagyságrendje nem annyira jelentős a többihez képest.
    Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője is a pozitív nemzetközi hangulatot emelte ki a kereskedési napot értékelve, amelyre szavai szerint "nagyon éhes volt a magyar piac". A magyar tőzsdén azért is a vevők lehettek a túlsúlyban kedden, mert érezhető még a hatása Moody's hitelminősítő másfél hete megjelent pozitív kilátást tartalmazó értékelésének, valamint a péntekre várt Fitch jelentést is kezdik a befektetők beárazni, pozitív üzenetre számítva - vélekedett.
    A Mol 120 forinttal, 0,90 százalékkal 13 430 forintra erősödött, 962,2 millió forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények ára 269 forinttal, 4,80 százalékkal 5879 forintra nőtt, forgalmuk 9,4 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,99 százalékkal 410 forintra emelkedett, forgalma 733,5 millió forint volt.
    A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,60 százalékkal 5030 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.
    A BUMIX 1622,72 ponton zárt kedden, ez 0,68 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
    A BÉT áruszekciójában csak a takarmánykukorica ára változott, decemberre 1000 forinttal, 45 800, márciusra pedig 650 forinttal, 47 800 forintra szállt le.
    A malmi búza továbbra is 50 300, a takarmánybúza 47 100, a takarmányárpa pedig 46 200 forint decemberre.
    Nem változott az olajosmagvak ára sem, a napraforgó decemberre továbbra is 125 500, a repce márciusra 114 300 forintba kerül.