Emma napja van. | 2024.04.19

BÉT - Emelkedésre számítanak az elemzők

2015-04-10 06:59:36

 Emelkedést várnak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők.

    Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elsősorban a Mol és a Magyar Telekom részvényeinél vár kisebb emelkedést. Az OTP-papírok árfolyamát az befolyásolhatja negatívan a szakértő szerint, hogy a Quaestor befektetőit a pénzügyi szektornak kell teljes egészében kártalanítania.
    Elmondta: az európai részvénypiacok abszolút csúcson zártak, pozitív a nemzetközi hangulat, áramlik be a tőke Kelet-Európába. A görög törlesztőrészlet csütörtöki kifizetésének nincs akkora jelentősége, mivel már korábban megígérték a kifizetést.
    Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője közepes forgalom mellett enyhe emelkedést vár pénteken a BÉT-en.
    Elmondta: a héten megkezdődött a negyedéves jelentési szezon, de a jövő héten indul be igazából, ezért a mai napra nem vár különös elmozdulást sem a BUX-ban sem a nyugat-európai piacokon.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,40 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 20 848,31 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 20 forinttal, 0,14 százalékkal 13 920 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 31 forinttal, 0,58 százalékkal 5370 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 423 forintot ért, forgalma 488,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 3 forinttal, 0,07 százalékkal 4080 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.