Gedeon napja van. | 2024.03.28

Az MKIK elnöke a Növekedési Hitelprogram meghosszabbítását javasolja

2014-10-29 08:39:32

 Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke azt javasolja, hogy a növekedési hitelprogram (nhp) változatlan feltételekkel folytatódjon 2015-ben.

    A kamara elnöke az MTI-nek kifejtette: a magyar gazdaság fejlődése reményt keltő pályára került, ebben álláspontja szerint fontos szerepet játszik a jegybank által indított nhp, amely becslések szerint 0,5-1 százalékkal járult hozzá a növekedéshez.
    Ennek a hatásnak a kiesése tovább rontaná a 2015-re a várhatóan egyébként is mérséklődő dinamikát, a kisvállalati hitelezés ismét lanyhulna - vélekedett a kamara elnöke. Utalt arra, hogy a vállalati visszajelzések szerint az nhp lett a hitelélénkítés egyetlen pozitív eszköze, mivel a hitelintézetek e nélkül szinte biztosan nem nyújtottak volna kölcsönt a mintegy 10 ezer, a programban résztvevő mikro-, kis- és középvállalkozás többsége számára. 
    Parragh László elmondta, hogy ismereteik szerint forrásoldalról nem lenne akadálya a program folytatásának, a gazdasági növekedés, a vállalati fejlesztések dinamizálódásának szempontjából pedig határozott igény mutatkozik a növekedési hitelprogram iránt, figyelembe véve a gyors iramban beinduló uniós pályázatok önerőszükségletét, illetve ennek finanszírozási követelményeit is.
    Az esetleges költségvetési vonzatok most még beépíthetők lennének a 2015. évi költségvetésbe, a program kínálta lehetőséget pedig a vállalatok a 2015. évi felkészülésnél, tervezésnél is figyelembe lehetne venni - mondta az MKIK elnöke.