Auguszta napja van. | 2024.03.29

Átfogó ellenőrzés a közutakon

2015-08-18 10:05:33
A két plusz egy napos közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járműveket, illetve azok vezetőit ellenőrzi.

A rendőrség 2015. augusztus 18-án, 19-én és 23-án országosan, így Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is ellenőrzi a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó előírások megtartását a TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) SPEED elnevezésű európai szintű fokozott ellenőrzés keretében.

 

A korábbi évekhez hasonlóan a közúti balesetek fő oka a sebességtúllépés, illetve a sebesség helytelen megválasztása. A személyi sérüléssel járó balesetek mintegy harmada ilyen jogsértés miatt következik be. Az ellenőrzés célja a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrése által a közlekedésbiztonsági helyzet érzékelhető javítása, a közlekedők biztonságának szavatolása. Ennek érdekében a rendőrök hitelesített sebességmérő berendezés alkalmazásával ellenőrzik a közlekedőket.

 

A közúti kontroll kiterjed Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, a ki- és bevezető valamint a gyorsforgalmi útszakaszokra. A végrehajtásban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály, az Autópálya Alosztály Emőd, a Miskolci-, a Kazincbarcikai-, az Encsi-, a Sátoraljaújhelyi-, a Sárospataki-, a Tiszaújvárosi-, a Szerencsi-, a Mezőkövesdi-, az Ózdi- és az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai vesznek részt.