Andrea napja van. | 2024.04.18

A három napos közúti ellenőrzés eredményei

2015-07-29 11:26:09
A közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrizte.

A TISPOL Műveleti Csoport 2015. évi terve alapján a „European Operation Truck and bus" nemzetközi fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzés végrehajtását rendelte el, mely elsősorban a nehéz tehergépjárművek  és autóbuszok átfogó  ellenőrzésére terjedt ki.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain a rendőrök 2015. július 22-én, 23-án és 24-én átfogó ellenőrzéseket tartottak.

Az ellenőrzés sorozat célja a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, a bekövetkezett balesetek súlyossági fokának csökkentése, a napi, a heti vezetési és pihenőidők (AETR) megtartásának, a veszélyes árú szállítási szabályok (ADR) betartásának, illetve a tehergépjárművek és autóbuszok műszaki állapotának ellenőrzése volt.

A közúti kontroll kiterjedt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, a ki- és bevezető valamint a gyorsforgalmi útszakaszokra. A végrehajtásban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály, az Autópálya Alosztály Emőd, a Miskolci-, a Kazincbarcikai-, az Encsi-, a Sátoraljaújhelyi-, a Sárospataki-, a Tiszaújvárosi-, a Szerencsi-, a Mezőkövesdi-, az Ózdi- és az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai vettek részt.

Az akcióban a B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének munkatársai is közreműködtek.

 

Eredmények:

 

  • Az akció elérte elsődleges célját tekintettel arra, hogy 88 darab tehergépjárművet és 28 darab autóbuszt ellenőriztek a borsodi rendőrök. A tehergépjárművek vonatkozásában 20 esetben tártak fel hiányosságot a járőrök, melyek túlnyomó többsége műszaki jellegű problémából adódott. Az autóbuszok vezetési- és pihenőidejével kapcsolatos ellenőrzés során 3 estben állapítottak meg az egyenruhások hiányosságot.
  • A fentieken túl további 236 darab személy- és kis tehergépjármű, illetve vezetőiknek ellenőrzésére került sor.
  • A biztonsági öv használatának elmulasztása miatt 13 esetben közigazgatási bírság kiszabására került sor tehergépkocsi, míg 9 esetben egyéb gépjármű vezetőjével szemben.
  • Szabálysértési feljelentés 7 sofőrrel szemben készült, míg helyszíni bírságot 47 fővel szemben szabtak ki.  
  • A közlekedésrendészeti akció során 3 büntető feljelentést tettek a rendőrök. Járművezetés ittas állapotban, egyedi azonosító jellel visszaélés, továbbá állatkínzás gyanúja miatt indult büntetőeljárást.  

 

Az ellenőrzés alá vont járművek műszaki állapota döntő többségében megfelelő volt, vezetőik rendelkeztek a szükséges okmányokkal.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság ezúton kívánja megköszönni a gépjárművezetőknek az ellenőrzések során tanúsított türelmét!